Nem csak a gyufa, a C-vitamin, a szódavíz, dinamó és atombomba az, amitől a magyar ritkaságok tárháza teljesnek mondható. Többek közt ezek voltak azok, amik világszintű figyelmet értek el, de Magyar ritkaságok sorozatunkban egyéb, kevesebb hangsúlyt kapott hungarikumokat is felsorakoztatunk.

Fotó: Wikipedia

Alig háromszáz éve Budapest még török uralom alatt nyögött, és az oszmán ide telepítette nyugati központját is. E nehéz években egymás mellett élt a keresztény és a muzulmán, és sorra nőttek ki a földből a különböző, félholdat és csillagot az égbe emelő, jellegzetesen közel-keleti építmények. Ezekben az időkben azt lehetett látni, hogy a várost csupa mecset, minaret, kupolás török fürdő és kaszárnya csipkézi a pesti látképet.

Nem volt ritka, hogy a különféle szentélyeket zarándokok, fakírok, papok és nemes emberek látogatják, nem ritkán több ezer kilométer távolságból is. Ezeket a zarándokokat hívták hadsiknak, és köztudott volt köreikben, hogy Budán nem élnek rosszul, ugyanis a köznép szívesen adja az alamizsnát. Mivel Budapest volt ekkoriban az iszlám legnyugatibb „fiókja”, a hitet nagy erőkkel szándékozták megerősíteni.

Ekkor épült az a titokzatos kápolna, melyet ma csak Gül baba sírjaként ismerünk, és amely azóta elvesztette eredeti alakját és funkcióját, és később egy türbét (kupolás szentélyt) és építettek rá. Mai napig rendszeresen látogatják a török turisták.

Történetéről annyit tudni, hogy az egyik forrás szerint Gül baba harcos szerzetes volt, aki a török hódítással érkezett Budapestre, és igen nagy tiszteletnek örvendett muszlim körökben. A koporsóját állítólag maga I. Szulejmán török császár is vitte, és bizalmas tanácsadója volt.

A másik forrás szerint Gül baba (ami törökül „rózsák ura”-t jelent) egy kertész volt, aki rózsákat termesztett az akkori Budapesten, és az ő tevékenysége következtében kapta a Rózsadomb a nevét, mivel itt volt a kertészete. A rózsák szakszerű termesztése és szeretete miatt ragadt rá a Gül baba név, de az eredeti nevét nem jegyezték fel sehova.
Tudni kell e sírról, hogy a mai napig a legnyugatibb iszlám zarándokhelyként tartják számon.

Ha érdekelnek további cikkeink, csatlakozz a Filantropikusok csoportunkhoz! , vagy kövess minket a Pinteresten, vagy iratkozz fel a hírlevelünkre.