AktuálisMagyar Péter kész a hatóságok elé állni: „Haladéktalanul függesszék fel a mentelmi...

Magyar Péter kész a hatóságok elé állni: „Haladéktalanul függesszék fel a mentelmi jogomat”

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket Facebook Messengeren, a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!


Magyar Péter bejelentette, hogy azt kéri az Országgyűléstől, haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát, és rendkívüli parlamenti ülés összehívását is kezdeményezi. A miniszterelnök kedd este reagált arra, hogy az ügyészség Hankó Balázs és Seszták Miklós mellett az ő mentelmi jogának felfüggesztését is kezdeményezte. Magyar közölte: kész a bíróság elé állni a 2024-es telefonos ügye miatt.

A miniszterelnök élesen bírálta, hogy a három politikus mentelmi jogának felfüggesztését ugyanazon a napon kezdeményezték. Szerinte az ügyészség ezzel egymástól teljesen eltérő súlyú ügyeket próbál összemosni.

„Ma mindannyian tanúi lehettünk a Polt-féle ügyészség azon utolsó szánalmas kísérletének, hogy elbagatellizálja a rendszerváltást, és megpróbálja összemosni az orbáni maffia által végrehajtott 10 és 100 milliárdos közpénzlenyúlásokat és az ellenem 2024-ben indított, és már többször befuccsolt politikai karaktergyilkossági kísérletet”fogalmazott.

Magyar Péter szerint egyetlen célt szolgál a három ügy együttes kezelése

Az ügyészség Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztését az NKAügyben, Seszták Miklósét a Volánbuszügyben, Magyar Péterét pedig a 2024-es telefonos ügy miatt kezdeményezte.

A miniszterelnök szerint az, hogy az ügyészség egyszerre lépett a három ügyben, azt a célt szolgálja, hogy az általa korrupciós ügyekként jellemzett eljárásokat összemossák az ellene folyó nyomozással.

„Az, hogy a tízmilliárdos korrupciós ügyekben érintett Seszták Miklóssal és Hankó Balázzsal egyszerre kérte ki a mentelmi jogomat a maffiát éveken keresztül gond nélkül kiszolgáló ügyészség a Magyar Országgyűléstől, egyetlen célt szolgál: hogy súlyos, a nemzetet megkárosító korrupciós bűncselekményeket összemosson egy, a propaganda által ellenem sikertelenül építgetett politikai lejáratással” – állította Magyar Péter.

A kormányfő azt mondta, szerinte a Legfőbb Ügyészség a mostani lépéssel működésének mélypontjára jutott, és egyúttal azt is megmutatta, miért tartja szükségesnek, hogy új korszak kezdődjön a szervezet működésében.

Rendkívüli parlamenti ülést akar összehívni

Magyar Péter hangsúlyozta, hogy saját döntésével nem tud lemondani a mentelmi jogáról, annak felfüggesztéséről az Országgyűlésnek kell határoznia.

Ezért azt kezdeményezi, hogy amint a mentelmi jog felfüggesztésére vonatkozó kérelmek megérkeznek a parlamenthez, haladéktalanul hívják össze az Országgyűlés rendkívüli ülését.

„Ámde, ha már így alakult: ha ez felgyorsítja, hogy Hankó Balázsnak és Seszták Miklósnak a magyar hatóságok előtt kelljen elszámolniuk azzal, ahogyan éveken, évtizedeken keresztül milliárdokkal megkárosították a magyar embereket, akkor örömmel állok rendelkezésre” – fogalmazott a kormányfő, hozzátéve: „Szívesen lemondanék a mentelmi jogomról, de erre nincs lehetőségem, hiszen arról az Országgyűlésnek kell döntenie. Ezért kérni fogom, hogy a mentelmi jog felfüggesztése iránti kérelmek megérkezése után, haladéktalanul hívjuk össze az Országgyűlés rendkívüli ülését annak érdekében, hogy egy perccel se kelljen tovább várnunk arra, hogy Hankó Balázzsal és Seszták Miklóssal valóban magasabb fokozatba kapcsolhasson az Út a börtönbe! program.”

„Az én lelkiismeretem tiszta”

A miniszterelnök saját ügyében előre azt kérte a képviselőktől, hogy szavazzák meg mentelmi jogának felfüggesztését.

„Az én lelkiismeretem tiszta, kérem az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogomat, örömmel és büszkeséggel állok a hatóságok elé, mert ezzel is felhívhatom a figyelmet az ügyészség felelősségére a maffiaállam évekig tartó fenntartásában” – mondta.

Magyar Péter ellen a 2024-es telefonos ügy miatt folytatnák az eljárást. Az ügyészség szerint a politikus egy budapesti szórakozóhelyen elvette egy őt videózó férfi telefonját, majd a készüléket a Dunába dobta.

Magyar európai parlamenti képviselőként akkor mentelmi jogot élvezett. Az Európai Parlament nem függesztette fel a mentelmi jogát, ezért az eljárást megszüntették. EP-mandátumának megszűnése után azonban a nyomozást folytatták, országgyűlési képviselőként viszont ismét mentelmi jog illeti meg, ezért fordult az ügyészség az Országgyűléshez.

Magyar Péter: „Ma sem tennék másképp”

A miniszterelnök a mostani videójában részletesen kitért a két évvel ezelőtti történtekre is. Azt állította, hogy ma is közbelépne hasonló helyzetben.

„Ami a 2024-es telefonos ügyemet illeti, mellyel kapcsolatban az ügyészség rekordgyorsasággal nyomozott, szeretném elmondani, hogy ma sem tennék másképp. Ma is megpróbálnám megakadályozni, hogy egy a hatalom által felbérelt provokátor fiatal lányokat és fiúkat zaklasson egy nyilvános szórakozóhelyen” – fogalmazott.

Magyar Péter azt is állította, hogy az eset után a hatóságok rendkívüli erőforrásokat mozgósítottak annak érdekében, hogy bizonyítékot találjanak. Elmondása szerint „3-4 búvárt küldtek sötétben az áradó Dunába” a telefon megkeresésére.

A miniszterelnök szerint ezzel veszélyeztették a búvárok életét, ezért közlése alapján foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés és hivatali visszaélés miatt feljelentést tesz az intézkedő rendőri vezetőkkel szemben.

Videója végén Magyar Péter több korábbi kormányzati szereplőnek is üzent.

„Seszták Miklósnak, Hankó Balázsnak, Rogán Antalnak, a Matolcsy klánnak, az összes orbáni maffiózónak és kitartóiknak pedig üzenem: most tényleg indul az út a börtönbe program. Kapaszkodjanak jól!” – zárta bejegyzését.


RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés


    Kapcsolódó cikkek