Aki Erdélybe Marosvásárhely környékére látogat és rajong a régi idők hangulatát idéző épületekért mindenképpen érdemes ellátogatnia a Maros völgyébe. Ezt tette a Filantropikum.com csapata is: elindultunk a Maros folyását követve egy letűnt kor emlékképeit feleleveníteni az egynapos kastélytúrával.
Sáromberke –Teleki család nyughelye
Első állomásként rövid időt szenteltünk Sáromberke látnivalóinak. Erdély történelméhez szervesen fűződik a Teleki család története és munkássága (Teleki Sámuel erdélyi kancellár, a híres könyvtár, a Teleki Tékát alapítója). A sáromberki református temetőben megtekinthető a Teleki család 1772-ben épült sírboltja.
A Teleki család birtoka a barokk stílusban épült Teleki kastély a főút mellett balra található, és napjainkban épületében egy szakiskola működik. Központi emeletes épületét gróf Teleki Sámuel, a híres Afrika-utazó építtette 1912-ben újbarokk stílusban és itt tartotta híres trófeagyűjteményét, azonban a tárlat mára átkerült Görgényszentimrére.
Gernyszegi Teleki kastély és park
Innen folytattuk utunkat Szászrégen irányába és hamarosan megérkezünk egy másik kis magyarlakta falúba Gernyeszegre.
Teleki Mihály az erdélyi fejedelemség egyik legsikeresebb politikusa a 17. Század második felében adományként kapta Gernyeszeget, több faluval együtt. Az 1802-ben épített kastély és a hozzá tartozó park egyedi Erdélyben. A második világháború során sajnos a kastély értékeinek nagy része elpusztult. Ezt követte az államosítás és 2011-ig az épület TBC preventóriumként működött. Amint a helyi ismertetőből megtudtuk, a műemlék értékű kastély jelenleg ismét a gróf Teleki család tulajdonában van.
A főbejárata a hajdani várárkon vezet és rögtön elénk tárul a gyönyörű Grassalkovicich stílusban épült kastély, mely építészeti szempontból a gödöllői kastéllyal mutat rokonságot.
Az épület főhomlokzatán lobogó a zászlón a család címere tekinthető meg. 52 szobája és 365 ablaka a naptári év heteit és napjait szimbolizálja.
Késő érkezésünk miatt sajnos nem tekinthettük meg a dísztermet, illetve a három muranói üvegből készült ékes csillárt. A kert illetve a várárokban kialakított tó látványa azonban kárpótolt. A parkban ritka fafajták is fellelhetők, mint a páfrányfenyő vagy a mocsári ciprus. A kertet számos látványos antik istenszobor alakja díszíti, azonban az utóbbi évtizedekben védelem híján az időjárás sok szobrot megrongált. A Teleki család világban szétszóródott tagjai általában nyaranta szoktak itt találkozni gyakran más arisztokrata családok társaságában.
Utunkat Maroshévíz irányába folyattuk, és meglátogattuk marosvécsi reneszánsz várkastélyt.
Marosvécsi reneszánsz várkastély
A Kemény család tulajdonában lévő impozáns kastély a négy kiemelkedő bástyájával egyedi látvány a Maros völgyében. Báró Kemény János munkásságához köthető az Erdélyi Helikon amely a két világháború között az egyik legjelentősebb erdélyi kulturális lapnak számított. Kós Károly a lap utolsó híres szerkesztője gyakran megfordult itt. Ő tervezte a kastély parkjában lévő faragott kőasztalt a ”Helikon asztalt”.
Innen pár lépésre van Kemény János és híres írónk Wass Albert síremléke.
Az épületet miután államosították, mint szanatóriumot kezdték működtetni és mai napig is elmegyógyintézetként működik. Megtudtuk, hogy mára visszakapta a jogos tulajdonos és hamarosan az elmegyógyintézet elköltözik a közelbe lévő dombra.
A kastélytól balra található az 1700-as évek elején épült barokk berendezésű református templom és a Mellette álló egyedi harangtorony szintén egyedi látvány.
Görgényszentimre – Bornemissza kastély
Utunk vissza Marosvásárhely irányába egy kis kitérővel a Görgény völgyébe vezetett Görgényszentimrére. A Szászrégentől alig 20 km-re lévő vegyes magyar-román településen Görgényszentimrén található, a Bornemissza kastély. Az épület régebben, mint erdészeti iskola működött és egyben otthont adott a Teleki Sámuel afrikai trófeagyűjteménynek is, de mára biztonsági okból az iskola elköltözött és a gyűjtemény kiállítása még várat magára.
A településen álló kastély elődjét I. Rákóczi György építtette vadászkastélynak, majd 1718 és 1734 között új tulajdonosa, Bornemisza János a vár köveinek felhasználásával, barokk stílusban helyreállította és kibővítette. A kastélyt körülvevő parkban Bornemisza Lipót alakított ki angolkertet. A közel tízhektáros területén 350-nél több növényfaj, köztük 130 fa és cserje és több egzotikus növény él. Tavát a Görgény-patak táplálja.