Rachelle Friedman Chapman 12 évvel ezelőtt, a lánybúcsúja napján bénult le egy balesetben. Akkor elhalasztották az esküvőt, de a következő évben összeházasodtak vőlegényével, Chrisszel, és a szerelmük azóta is kiállta a próbát.
Tavaly, a 10. házassági évfordulójukon megerősítették a fogadalmukat, hogy megünnepeljék közös életüket, és megmutassák mindazoknak, akik kételkedtek a kapcsolatukban, mekkorát tévedtek.
„Annyira büszke vagyok magunkra, hogy nemcsak egyszerűen eljutottunk idáig, de ráadásul könnyedén is ment” – mondta Rachelle a The Epoch Times-nak.

„A sérülés nyilvánvalóan nehéz volt, de a kapcsolatunk soha nem volt az. Sokan kételkedtek abban, hogy együtt maradunk. Tenni akartam valamit, hogy megmutassam a világnak, az igaz szerelem tényleg létezik.”
Rachelle és Chris akkor döntöttek úgy, hogy megújítják az esküvői fogadalmukat, amikor a nő elveszítette az eljegyzési gyűrűjét. A meghitt ünnepségre 2021. július 22-én került sor a családtagok és barátok társaságában az észak-karolinai Fearrington Village-ben. A pár 6 éves lánya, Kaylee, volt a koszorúslány.
A 35 éves Rachelle és a 38 éves Chris saját maguk írták meg a fogadalmukat, és Chris még az elveszett gyűrűt is pótolta, sőt, az új gyűrűben nagyobb gyémánt van, mint az eredetiben.

„Nem azért tettük, hogy bebizonyítsuk, hogy mindenki téved, de ugyanakkor a sztereotípiák megtörését is hirdetem” – mondta Rachelle.
„Az emberek automatikusan azt hitték, hogy Chris elhagy, miután az esküvőnk után kikerülünk a reflektorfényből. Chris nagyszerű ember, de ha nem szeretne, nem lenne itt” – mondta a nő férjéről, aki általános iskolai természettudomány tanár.
Chris a fogadalmában így fogalmazott: „Megígérem, hogy mindig nyitott maradok feléd. És mindenekelőtt, hogy minden tőlem telhetőt megteszek annak érdekében, hogy segítsek neked azzá a csodálatos nővé válni, akivé éppen most változol.”

Rachelle-t 2010-ben, a lánybúcsúján az egyik barátnője játékosan belökte a medencébe, de a játéknak tragikus vége lett: a nőnek eltört az egyik nyaki csigolyája, aminek következtében mellkastól lefelé lebénult.
„Emlékszem, hogy a medence szélén álltam, és haboztam, mert május volt, és egy kicsit még hideg. A következő pillanatban már a vízben voltam, és mindenre emlékszem” – mesélte. Négy nappal a baleset után leállt a szíve, és az orvosoknak újra kellett éleszteniük.
A baleset előtt Rachelle és Chris készen álltak rá, hogy elkezdjék közös életüket – Chris vett egy házat, Rachelle talált egy új munkát, és szó szerint a házasság küszöbén álltak. Rachelle azonban nem volt abban az állapotban, hogy férjhez menjen, ezért az esküvőt 2011-re halasztották.

„Ez nemcsak az én életemre, hanem a körülöttem lévők életére is hatással volt. Sok mindenre nem voltam képes, és majdnem mindenhez segítségre volt szükségem. Nem tudtam dolgozni, és minden, amit elterveztem, darabokra hullott” – emlékezett vissza a nő.
Családja támogatásával és humorral sikerült átvészelnie a legrosszabb pillanatokat. „Nem hiszem, hogy sikerült volna, ha nem tudok nevetni, ahelyett, hogy sírtam volna” – mondta.
Kapcsolata Chrisszel kiállta a próbát, és 2011-ben végre összeházasodhattak. „Mind a számunkra, mind a családunk számára gyógyító volt, hogy végre férj és feleség lehettünk. Az esküvőnk napja minden értelemben tökéletes volt.”
Most, több mint 10 évvel később Rachelle testben és lélekben is megerősödött. Ma már segítség nélkül is fel tud kelni az ágyból, és autót is tud vezetni. „Folyamatosan fejlődik, a fizikai képességei is megerősödnek, és anyaként is fejlődik. Megtalálta a saját útját a siker felé” – mondta Chris.

Rachelle most arra törekszik, hogy másoknak is segítséget nyújtson, akik nehéz időket élnek át. Küldetésévé tette, hogy segítsen megváltoztatni a fogyatékkal élőkről általánosan kialakult véleményt.
„Sokan azt gondolják, hogy egy fogyatékkal élő ember nem lehet egyenrangú és szeretetteljes kapcsolatban. De számomra fontos, hogy tudassam másokkal, hogy ez igenis lehetséges” – mondta. Azt is elmagyarázta, hogy a kapcsolatukban Chris az, aki szorongóbb, ezért amíg a férje fizikailag támogatja őt, ő elsősorban érzelmileg nyújt neki támaszt.