A telihold az Oroszlánban (2020. február 9.) segít nekünk, hogy a szívünkre összpontosítsunk, újra felfedezzük az önmagunk iránti szeretetet és egy bizonyos másik személy iránti szeretetet is, mindez őszinte, eredeti és mély forrásból fakad.
A hóhold – 2020. február 9.
Február 9-én (8.30-kor) az égboltot elárasztja egy gyönyörű telihold hideg fénye, amelyet az amerikai indián hagyományban hóholdnak is neveznek. Asztrológiai szempontból a telihold 20 fokra áll az Oroszlán jegyében (szemben a Nappal, ami a Vízöntőben áll) és a Mars bolygó hatása is érvényesül, felszínre hozza a bennünk rejlő energiákat, ezért érzelmi téren bátrabbak leszünk, mint valaha, és felerősíti a szenvedélyeket is. Az otthon, a család és a párkapcsolatok kerülnek a figyelmünk középpontjába a telihold után következő két hétben, az Oroszlán energiája pedig arra késztet bennünket, hogy az érzéseinknek megfelelően cselekedjünk.
Tehát, ha fontos döntéseket kell meghoznod, konkrét dolgokat kell végrehajtanod, vagy merész lépéseket kell megtenned, hogy együtt lehess valakivel, akit szeretsz, ez az időszak rendkívül előnyös lehet. Használd ki a lehetőséget, mert a lelked csak így lelhet békére, és csak így csillapíthatod a szívedben tomboló tüzet. Ez a telihold egyértelműen a szeretethez kapcsolódik, és, bár leginkább romantikus értelemben szoktunk a szeretetre gondolni, párkapcsolat képében, ez a mostani telihold sok esetben sokkal inkább az önmagunk iránti szeretetről, az önmagunkkal ápolt kapcsolatunkról szól.
A telihold az Oroszlánban újra meggyújtja a szeretet tüzét (önmagunk és mások iránt egyaránt)
A 2020. február 9-i telihold segít, hogy behatoljunk a bennünk lévő mélységekbe és megértsük, mennyire fontos a gyógyulás ahhoz, hogy követni tudjuk azt az utat, amelyet nekünk szántak. Ugyanakkor az Oroszlán, aki mindent nagyon intenzíven átél, biztosítja, hogy bármit is tegyünk, abba beleadjuk a teljes szívünket. Csak olyasmibe fektetünk energiát, ami belső világosságot adhat és elindít bennünk valamit, nem fecséreljük olyasmire az energiánkat, amivel csak pazarolnánk az időnket ezen a bolygón.
Numerológiai szempontból ez a telihold támogatja a karmikus ciklusok vagy szerepek lezárását. A 9-es szám segít megszabadulnunk a sémáktól, az olyan tipikus helyzetektől és emberektől, amelyek korlátoznak bennünket az önkifejezésben. Bizonyos esetekben egyenesen életmódváltásról beszélhetünk, arról, hogy szenvedélyesebben, szabadabban, élénkebben, hitelesebben próbálunk meg élni. Az Oroszlán erőt és kezdeményezőkészséget ad nekünk, hogy küzdjünk az álmaink és a céljaink eléréséért, legyenek azok akár egyéniek, kollektívek, vagy párkapcsolati jellegűek.
Ugyanakkor ez a telihold a túláradó érzelmekről, az életről, a pillanat megragadásáról is szól, arról, hogy minél teljesebb életet éljünk, minél szebb emlékeket teremtsünk, és minél szorosabb kapcsolatokat alakítsunk ki másokkal. A Vénusz a Kosban szintén betölti a maga szerepét, elmélyíti ezt a belső vágyat az elégedettség és az örömteli pillanatok iránt, és hihetetlen életörömet nyújt, amire támaszkodhatunk. A telihold az Oroszlánban segít abban, hogy két, különösen nagy jelentőséggel bíró területen is eredményeket érjünk el a magánéletünkben: a személyes kapcsolatainkban és az önmegvalósításban.
A február 9-én beköszöntő hóhold mindenki számára izgalmakat és újdonságokat hoz. Ugyanakkor a jelenség új lehetőségekkel, innovatív és kreatív tevékenységekkel, vagy egyszerűen olyan tevékenységekkel jár együtt, amelyek boldoggá tesznek minket és fellobbantják a lángot a szívünkben. Ez a telihold erőteljes, egyszersmind játékos energiával bír, és arra ösztönöz bennünket, hogy egyszerűen, könnyedén, játékosan kövessük a számunkra kijelölt utat, miközben az Oroszlán jegye az élet ünnepléséről és a vágyainkban rejlő lehetőségekről szól.
Így aztán ne lepődjünk meg túlságosan, ha arra vágyunk, hogy a hétvégén több időt töltsünk a barátainkkal, vagy a hobbijainkkal, és, ha különböző kollektív összejöveteleken veszünk részt – különösen, ha ezek pozitív energiával járnak – hozzájárulhatunk a bolygó vibrációjának növekedéséhez. Azok a csillagjegyek, amelyek a leginkább érzékelik majd a hóhold hatását: a Skorpió, az Oroszlán, a Bika és a Vízöntő.
Ez a telihold ugyanakkor kiemeli a játékos oldalunkat is, arra ösztönöz, hogy kapcsolatba lépjünk és játszunk a bennünk élő gyermekkel. Teremts kapcsolatot ezzel a belső gyermekkel: kérdezd meg tőle, hogy érzi magát, segíts, hogy meggyógyíthassa a lelkét, adj neki feltétel nélküli szeretet, fogadd el, úgy ahogy van, és ösztönözd, hogy keresse meg a szeretethez vezető utat. Ez az egyetlen módja annak, hogy ebben az időszakban növeljük a személyes rezgéseinket, és az Univerzum rezgéseihez alkalmazkodjunk.
A bennünk élő gyermek pedig megtanítja nekünk a hitelesség és a tiszta öröm leckéjét. A gyermeknek nincsenek elképzelései a rosszról, ő még a jót látja az emberekben, és az őt körülvevő világban. Arra biztatunk, hogy tedd te is ugyanezt, fedezd fel újra a mások iránti, az emberiség iránti szeretet, hogy megérthesd, az emberekben több a jóság, mint a rossz, és idézd fel azokat a pillanatokat, amikor valódi örömet és boldogságot éreztél.
Legyen békével és szeretettel teli hónapunk!