AktuálisKönnyezett egy Szűz Mária szobor Ferenc pápa halála előtt

Könnyezett egy Szűz Mária szobor Ferenc pápa halála előtt

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket Facebook Messengeren, a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Ferenc pápa halála előtt két nappal lefilmezték, amint egy Szűz Mária szobor könnyezni kezdett. A felvételt a nagypénteki mise közben készítették a San Juan Eudes templomban, a kolumbiai Aguas Clarasban.

A videón látható, amint a szobor arcán könnyek csorognak végig, és ezt a misén jelenlévő hívők is megerősítették. A felvétel gyorsan elterjedt a közösségi médiában.

A jelenlévők szerint ráadásul nem egyetlen könnycseppről volt szó, a szobor több másodpercig könnyezett.

Az eset a „Hét szó prédikációja” alatt történt, ez Jézus Krisztus hét újszövetségi mondására utal, amelyeket állítólag a keresztre feszítése során mondott.

„Ez annak a jele, hogy Isten nem szereti az emberi gonoszságot, és ezért sír csendben az édesanyánk” – fogalmazott egy hozzászóló.

Az ocanai egyházmegye nem adott ki hivatalos közleményt az állítólagos csodáról, de a hívők gyorsan összekapcsolták azt Ferenc pápa két nappal később bekövetkezett halálával.

Művészeti szakértők ugyanakkor elmondták, hogy az olyan tényezők, mint a páratartalom és a hőmérséklet-változás kondenzációhoz vezethetnek, ami magyarázattal szolgálhat.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Aktuális kedvencek



    Ez is tetszeni fog

    Kapcsolódó cikkek