A romániai Focsani-ban élő Adrian Mihai 55 éves, és azok táborát erősíti, akik azt mondják, hogy sohasem késő elérni kitűzött céljainkat. A nyolcgyermekes családapa a helyi technikai kollégiumban, esti tagozaton végzett, élelmiszer-elemzési technikus szakon.
A férfi lenyűgözte a vizsgáztatókat, és 8,48-as átlageredménnyel végzett (Romániában 10-es osztályzat működik). Az érettségi előtt Adrian Mihai nagyon magabiztos volt, és úgy nyilatkozott a helyi lapoknak, hogy román nyelv és irodalomból 9-es feletti jegyet fog kapni, míg matematikából nem szerez kisebbet, mint 8-as, biológiából pedig reménykedett, hogy átmegy.
„Az osztálytársaim a tanúk rá, hogy második tanuló voltam, több tantárgyból is 10-es átlaggal” – büszkélkedett a frissen érettségizett diák.
A férfi előrejelzései nem álltak messze a valóságtól. Román nyelv és irodalomból 8,40-et, matematikából 8-at, biológiából pedig 9,05-ös jegyet szerzett. Adrian Mihai elmondta, példát szeretett volna mutatni a gyerekeinek, akik közül az egyik épp jövőre érettségizik. A férfi egy újabb álmát kívánja megvalósítani ősztől, ugyanis ortodox teológus szakra jelentkezett az egyetemen.