Egy kisbaba érkezése hatalmas öröm, de a folyamat, míg a világra jön, pokoli fájdalommal jár. Ezt csak az tudja, aki már átélte, a kívülállóknak csak sejtése lehet, min mehet keresztül egy vajúdó nő. Ráadásul az élmény nem mindenkinek egyforma, sőt! Terhességről terhességre változik. De azzal vádolni egy kismamát, hogy „hallgatnia kell a férjére” és kevésbé kiabáljon, mély sebeket ejthet az amúgy is érzékeny lelkében.
Egy nemrég szült kismama arról számolt be, hogy a férje mennyire megbántotta őt, miközben ő minden erejével azon volt, hogy világra hozza a gyermeküket, Liam-et. Owennel, a férjével már alig várták, hogy szülők legyenek. A családjaik mindenben támogatták őket, a terhesség is sima ügy volt, de a szülési fájdalmakra egyikük sem volt felkészülve.
Amikor beindult a folyamat, azonnal kórházba mentek. A nő viszont nehezen viselte az egyre erősödő fájdalmat. A férje pedig ahelyett, hogy támasza legyen, folyton megjegyzéseket tett a kiabálására. Végül a kis Liam megszületett. Hazaérkezve viszont a kismama nem tudta feldolgozni a férje bánásmódját, ezért szóvá tette.
„Beszélnünk kell arról, ami a kórházban történt” – állt a férje elé. „Azt akarom, hogy megértsd, mit éreztem… Kínzó fájdalmak gyötörtek, Owen. Próbáltam világra hozni a gyermekünket, te pedig csak arra tudtál gondolni, hogy milyen kínosan érzed magad” – fedte fel a bánatát az asszony.
De együttérzés vagy bocsánatkérés helyett a férje dühösen így válaszolt: „Egy nőnek az a dolga, hogy hallgasson a férjére, és lehettél volna csendesebb is a szülés alatt”. A kismama kiborult. Nem tudta elhinni, hogy ugyanaz a férfi áll előtte, a gyermeke apja, akibe egykor beleszeretett.
„Nem ezt a partnerséget képzeltem el, amikor megfogadtuk, hogy támogatjuk egymást az élet kihívásaiban” – fogalmazott kiábrándultan. „Owen, tényleg ezt hiszed? Hogy az én fájdalmamat és erőfeszítéseimet el kell hallgatnom, hogy megóvjalak a kellemetlenségektől?” – tette hozzá, és bezárkózott a kisdedjével a hálószobába.
A férj végül elment otthonról. A kismama pedig rádöbbent, ezt az oldalát sosem ismerte a férjének, és nem tetszett. Ezért úgy döntött, megleckézteti Owent. „A magamra szánt időt arra használtam fel, hogy kitaláljam, hogyan érhetném el, hogy személyként tekintsen rám, és ne csak a szolgájaként. És ehhez szükségem volt a családom segítségére” – mesélte a nő. Egy vacsorát rendezett meg a szüleinél anélkül, hogy bárkinek is szólt volna a szándékáról.
Amikor a hangulat feloldódott annyira, hogy hozzá lehetett nyúlni a témához, a kismama megkérte a nővéreit, osszák meg a saját szülésélményeiket. „A nővéreim a fájdalomról, az örömről, és ami a legfontosabb, a rendíthetetlen támogatásról beszéltek, amit a házastársuktól kaptak. Történeteik a partnerség és a kölcsönös tisztelet képét festették le, a férjekről, akik nemcsak fizikailag, hanem érzelmileg is ott voltak, megértést és támogatást nyújtva” – folytatta a történetet az asszony.
A terve működött. A férje figyelmesen hallgatta a sógornőit. „Láttam, hogy szavaik milyen hatással voltak rá, hogy felismerte, mi minden hiányzott neki a szerepéből a saját szülésünk során. Ez egy fordulópont volt számára, egy olyan, amelytől reméltem, hogy lehetővé teszi számunkra, hogy visszatérjünk a régi kerékvágásba” – tette hozzá bizakodva a kismama.
Amikor rá került a sor a mesélésben, észrevette, hogy a férje zavarba jön. „A szemében tapintható volt a bűntudat. Úgy tűnt, elfogadta, hogy nyilvánosan megszégyenül. És én akkor és ott tudtam, hogy nem akarom, hogy ez legyen a házasságom hátralévő részében az alaphang. Ezért ahelyett, hogy elmeséltem volna a fájdalmat és a csalódást, úgy döntöttem, hogy a pozitívumokra koncentrálok, kiemelem azokat a jó dolgokat, amelyeket Owen a terhességem alatt tett, és elhallgatom a szülés pillanatait” – jutott dűlőre a kismama, aki végül elérte a célját.
A vacsora után Owen őszintén bocsánatot kért tőle. „Tényleg nagyon sajnálom, Sarah. A ma este rádöbbentett, hogy mennyi mindent kell még tanulnom. Megígérem, hogy jobb férj leszek, jobb társad” – vallotta szívből a férj, aki megbánta a viselkedését, és tényleg azon dolgozott, hogy megváltozzon.
„Azzal, hogy az együttérzést választottam a konfrontáció helyett, esélyt adtam mindkettőnknek, hogy továbblépjünk, hogy erősebb alapot építsünk a kapcsolatunk és a családunk számára. Nem arról volt szó, hogy elfelejtsük a múltat, hanem arról, hogy olyan jövőt válasszunk, ahol tanulunk a hibáinkból és együtt fejlődünk” – summázta a kismama.
Forrás: Amomama
