Ki mondta, hogy napjainkban nem születnek zsenik? Igenis itt élnek közöttük azok az emberek, akik bámulatos intelligenciával lettek megáldva.
Ilyen Kim Ung-Yong is, aki Dél-Koreában él, és mérnökként dolgozik. Már egész kiskorában kitűnt társai közül, így hamarosan híre ment, hogy Kim egy csodagyerek.
Erről papírja is van, hiszen a Guinness Rekordok Könyvében őt tartják a legmagasabb IQ-val rendelkező embernek a bolygón.
Kim 1962. március 8-án született, alig töltötte be a 6. hónapot és már beszélt, 8 hónaposan pedig már értette az algebrát. 2 éves korára folyékonyan beszélt koreaiul, japánul, németül és angolul, 3 éves korára pedig még több nyelvet sajátított el. 4 évesen kezdte az iskolát, és 15 évesen be is fejezte.
Mikor 2 éves volt, az IQ-ját 210-re mérték, ami rekord magas ebben a életkorban.
A fiatalember 4 évig dolgozott a NASA-nak, de mikor feljutott a szakmai ranglétra legmagasabb fokára, azon kapta magát, hogy belül, a lelkében üresség alakult ki. 1978-ban, 16 éves korában úgy döntött, hogy visszatér szülőhazájába. Ekkor a közvélemény azt a képet alakította ki róla, hogy hiába zseni, valami biztosan nincs rendben vele, és gyakran fogalmaztak meg kritikát is vele szembe.
Egy átlagos ember 100-as körüli IQ-val rendelkezik, a 130-as IQ már rendkívüli intelligenciára vall, a 70-en aluli IQ már a szellemi fogyatékosság határát súrolja.
A magas IQ azonban nem mindig egyenlő a boldog, sikeres élettel. Kim bevallása szerint gyerekkorában nagyon sok mindenről lemondott, vagy egyszerűen nem került rá sor, amit most már nem tud visszaszerezni, például nem voltak barátai így szerinte az élet őszinte emberi kapcsolatok nélkül nem sokat ér.
“A legtöbb ember mindig azon töri magát, hogy miként tud különlegessé, egyedivé válni, és mellőzni az életéből a megszokott dolgokat. De ezek az emberek nem tudják, hogy az apró, megszokott dolgok, szokások jelentik sok esetben a boldogságot. Ilyen a barátság, az iskolai élmények, a családi kirándulások. Nekem nem volt ilyenben részem” – mondta Kim.