Polgár Judit világhírű sakknagymestert kérné fel Magyar Péter a köztársasági elnöki tisztségre. A miniszterelnök hétfőn személyesen találkozik vele, és megkérdezi, vállalná-e az államfői szerepet az új Alkotmány elfogadásáig.
A bejelentés Sulyok Tamás megbízatásának megszűnése előtt néhány órával érkezett. A köztársasági elnök szombaton közölte, hogy aláírja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek kihirdetését követően távozik hivatalából. Hétfőn 0 órától már nem ő tölti be az államfői tisztséget.
Magyar Péter olyan köztársasági elnököt szeretne, aki pártpolitikai kötődések nélkül képes képviselni a nemzeti egységet. Vasárnap esti Facebook-bejegyzésében részletesen megindokolta, miért tartja Polgár Juditot alkalmasnak erre a feladatra.
„A hazánknak egységre, békére és olyan elnökre van szüksége, akire minden magyar büszke lehet. A köztársasági elnökség nem egy foglalkozás, nem egy munkahely, hanem a legmagasabb szolgálat. Az elnök feladata: szolgálni és képviselni. Minden magyart.
A magyar közélet elismert szereplői által ma köztársasági elnöknek ajánlott Polgár Judit ilyen személy, ezért a holnapi napon találkozom vele, és megkérdezem, hogy az új Alkotmány elfogadásáig kész-e új szerepben szolgálni a hazánkat.
Polgár Judit neve évtizedek óta egyet jelent a tehetséggel és a kitartással. A sakktörténet legeredményesebb női játékosaként 26 éven át megszakitás nélkül vezette a női világranglistát, miközben az abszolút világranglista legjobb tíz játékosa közé is bekerült.
Ötszörös sakkolimpiai bajnok, nemzetközi nagymester, a Magyar Szent István-rend kitüntetettje, akinek rendkívüli életútját nemrég A sakk királynője című dokumentumfilm is bemutatta. Néhány héttel ezelőtt pedig tagjává választotta a Christ’s College (Cambridge-i Egyetem).
Polgár Judit eddigi pályafutása mindig a teljesítményről szólt. A személyét övező elismerést nem politikai kötődésének vagy kapcsolatoknak, hanem kivételes tehetségének, szorgalmának, példátlan teherbírásának és a tisztességének köszönheti. Olyan magyar, akinek teljesítménye tiszteletet és elismerést vált ki itthon és szerte a nagyvilágban.
Személy szerint hatalmas megtiszteltetésnek érezném, ha elvállalná a felkérést” – írta a miniszterelnök a Facebook-bejegyzésében.

Közéleti szereplők kezdeményezték Polgár Judit felkérését
A kormányfő bejelentését egy vasárnap nyilvánosságra hozott kezdeményezés előzte meg. A tudományos, kulturális és sportélet tizenhat ismert szereplője levélben fordult Forsthoffer Ágneshez, az Országgyűlés elnökéhez, és Polgár Juditot javasolta Magyarország következő köztársasági elnökének.
A kezdeményezés támogatói között szerepel Rubik Ernő, Baán László és Kapu Tibor is. Az aláírók szerint a sakknagymester életútjában egyszerre jelenik meg a stratégiai gondolkodás, a tiszta logika, a következetesség és a nemzetközileg elismert teljesítmény.
Úgy vélik, Polgár Judit olyan személyiség lehet, aki a jelenlegi feszült és megosztott közéleti helyzetben képes megjeleníteni a nemzeti egységet. Pályafutását nem pártpolitikai szerepvállalás, hanem a sakktáblán és az oktatás területén elért eredményei határozták meg.
Pártpolitikán kívüli jelöltet keresnek
Nagy Attila Tibor politikai elemző szerint Polgár Judit ideális, pártpolitikán kívüli jelölt lehet. Felkérése illeszkedhet a Tisza Párt azon törekvéséhez is, amely nagyobb szerepet szán a női politikusoknak és a női látásmódnak a közéletben.
Magyar Péter korábban olyan államfőjelöltre tett javaslatot, „aki mindenféle pártpolitikai múlt és kötődés nélkül szolgálná a nemzetet”.
A miniszterelnök arra kérte a pártokat, a közélet szereplőit, a civil közösségeket és a magánembereket, hogy nevezzék meg azokat, akiket alkalmasnak tartanak a tisztségre.
„Javasoljanak a pártok, a közélet szereplői, civilek és magánemberek. Mondják el, kit és milyen értékek alapján tartanak méltónak arra, hogy a Magyar Köztársaságot képviselje, a magyar embereket képviselje” – fogalmazott Magyar Péter.
Bárándy Péter és Romsics Ignác neve is felmerült
A Polgár Judit felkérését támogató kezdeményezés mellett további javaslatok is nyilvánosságra kerültek. Az Ügyvédkör Bárándy Pétert ajánlotta köztársasági elnöknek. A szervezet szerint a jelenlegi helyzetben nem pusztán reprezentatív szerepet betöltő államfőre van szükség.
Ungváry Krisztián történész kollégáját, Romsics Ignácot javasolta a megüresedő köztársasági elnöki tisztségre.


