Június 21-én napfogyatkozásban lesz részünk.
A fogyatkozásoknak két típusát különböztethetjük meg: nap- és holdfogyatkozást. A holdfogyatkozás az a csillagászati jelenség, amelynek során a Hold részben vagy egészen a Föld árnyékába kerül. Akkor jön létre, ha a Föld a Nap és a Hold között van, és a Föld árnyéka vagy félárnyéka a Holdra vetődik. Napfogyatkozás során pedig a Hold a megfigyelő számára részben vagy egészen eltakarja a Napot.
A napfogyatkozás négyféle lehet: teljes, részleges, gyűrűs és hibrid.
Gyűrűs napfogyatkozás esetén a Hold korongja nem fedi el teljesen a napkorongot, mert a Hold éppen távolabb mozog a Földtől, ezért a napkorong széle, az úgynevezett „tűzgyűrű” végig látható marad.
Június-július a fogyatkozások ideje, és, ha szerencsés vagy, attól függően, hogy éppen hol tartózkodsz a világon, az idén ebben az időszakban akár három fogyatkozást is láthatsz (két holdfogyatkozást és egy napfogyatkozást).
Az első, félárnyékos holdfogyatkozás június 5-én volt látható, egy gyűrűs napfogyatkozás június 21-én lesz megfigyelhető, majd július 5-én sor kerül egy újabb félárnyékos holdfogyatkozásra.
Június 21-én, egy nappal a nyári napforduló után, gyűrűs napfogyatkozás lesz látható Közép-Afrika, Délkelet-Európa és Ázsia területéről. A Hold árnyékkúpja Afrikán, Dél-Ázsián, Kínán és a Csendes óceánon keresztül fog elhaladni.
Magyarországon sajnos csak részleges napfogyatkozást láthatunk, azt is csak az ország déli, délkeleti részében a reggeli, délelőtti órákban. A megfigyelés megfelelő felszerelés nélkül súlyosan károsítja a szemet, ezért szabad szemmel soha ne nézzünk napfogyatkozást.
Hogy mit hoz asztrológiai szempontból a június 21-i napfogyatkozás, azt Kalo Jenő asztrológus magyarázza el az alábbi videóban: