KoktélJulio Iglesias-koncert lesz júniusban Budapesten

Julio Iglesias-koncert lesz júniusban Budapesten

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon és a Google Hírek-en!

Minden idők legsikeresebb spanyol énekese, Julio Iglesias csaknem negyedszázad után lép ismét magyar színpadra: június 27-én a Papp László Budapest Sportarénában legnagyobb slágereit adja elő.

A 68 éves sztár eddig mintegy nyolcvan lemezt készített, ezekből több mint 300 milliót adtak el világszerte, ezzel minden idők tíz legsikeresebb előadója közé tartozik – közölte a koncertet szervező ShowTime Budapest hétfőn az MTI-vel.

Futballistának készült, a Real Madrid ifjúsági csapatában védett, de egy súlyos autóbaleset más utakra terelte. Húszévesen gitározni kezdett, esténként bárokban lépett fel, majd 1968-ban megnyerte a benidormi nemzetközi dalfesztivált, két évre rá pedig Spanyolország képviseletében negyedik lett az Eurovíziós Dalfesztiválon Amszterdamban.

Romantikus dalai gyorsan óriási népszerűséget hoztak számára világszerte: a Manuela, a Río rebelde, az A flor de piel, az Abrázame vagy a Soy un truhán, soy un senor a hetvenes évek legsikeresebb számai közé tartozott. A nyolcvanas években a Willie Nelsonnal közösen előadott To All The Girls I’ve Loved Before, a Lo mejor de tu vida vagy a Que no se rompa la noche volt nagy sláger. A kilencvenes években visszatért spanyol gyökereihez, az évtized azonban már inkább a popvilágba betörő fiáról, Enriquéről szólt.

Kétszer nősült, összesen nyolc gyereke született, de számos kapcsolata volt modellekkel, színésznőkkel is. A nyolcvanas években elrabolták édesapját, akit két hét után sikerült kiszabadítani. Az énekes biztonsági okokra hivatkozva úgy döntött, családját Miamiba költözteti, gyerekei testőrök gyűrűjében nőttek fel.

Julio Iglesias húsz különböző nyelven énekelt dalokat több mint négy évtizede kezdődött pályafutása során, összesen 2600 platina- és aranylemezt kapott. Hatszáz városban több mint 5000 koncertet adott mintegy 60 millió néző előtt. Énekelt például Frank Sinatrával, Stevie Wonderrel, Willie Nelsonnal, Diana Rossszal, Dolly Partonnal, Art Garfunkellel, Paul Ankával, Charles Aznavourral, Stinggel, a Beach Boysszal és Plácido Domingóval is.

1988-ban Grammy-díjat kapott, abban az évben a budapesti Népstadionban is fellépett, a szocialista országok közül először. Idei turnéja februárban indult Argentínában, jelenleg is Dél-Amerikában koncertezik, júniusban pedig Magyarország mellett Bulgáriában, Szlovákiában és Csehországban is fellép.

Forrás: MTI/Fotó: Wikipedia

Legfrissebb

Hirdetés

Aktuális kedvencek

Ez is tetszeni fog

Kapcsolódó cikkek