Lassan négy év telt el azóta, hogy meghoztam életem legbátrabb döntését – kiléptem egy mentálisan bántalmazó kapcsolatból. Az ex-férjem még mindig azt hiszi, manipulálhat engem, és ez az egyik oka annak, amiért most megosztom veled a történetemet. Meg kell állítanom azokat a nőket, akik hasonló horrort élnek át!

Amikor összejöttünk, ugyanahhoz a baráti társasághoz tartoztunk. Korábban már értek durva sérelmek és csalódások, ezért Damian volt az egyetlen, akiben megbíztam. Ő volt az én sziklám: elkísért az orvosi találkozóimra, elvitt és hazahozott a munkahelyemről. Azon gondolkodtam, mihez is kezdenék nélküle. Gyorsan összeköltöztünk, a szüleim nem díjazták, de Damian a szavát adta, hogy megóv és támogat engem. Biztonságot adott, és bár nem vonzódtam igazán hozzá, jobb volt mellette, mint magányosan élni, otthon.

Szükségem volt arra, hogy szeressenek, de igazából csak kihasználtak.

Ahogy erősebb lettem, a régi énem újra előbújt belőlem – ekkora jöttem rá, hogy bánik Damian velem. Sértegetett, folyton kövérnek nevezett, holott a soványság határát súroltam, és kinevetett, valahányszor kiöltöztem, mikor a városba mentünk. Ha barátokkal voltunk, mindig úgy állította be a dolgot, mintha én lennék a ’drámakirálynő’, ő pedig a szegény balga, akinek folyton engem kell pátyolgatnia. Ha csak én találkoztam a barátnőimmel, szüntelenül hívogatott és üzengetett, hogy mikor érek haza. Lelkiismeretfurdalást keltett bennem, amiért megittam egy pohár italt, vagy amiért munka után elmentem anyával a színházba. Semmi nem volt jó, amit csináltam.

Mindig is törekvő voltam, tele hobbikkal. De lassan mindegyikkel felhagytam, mert ő lehurrogott miattuk. Értéktelennek, hasztalannak éreztem magam. Mindemellett ő csinált, amit akart. Nekem esetleg csak az edzőteremig volt szabad kimennem. A magabiztosságomnak annyi volt. Csúnya, undorító nőnek éreztem magam. Pontosan annak, ahogy ő szerette volna.

Egyszer ütött meg, de a brutalitás, mely a szájából fakadt, felért egy-egy késdöféssel. Senki sem látta a belső sebeimet, melyeket okozott, pedig ott voltak, és sajogtak.

Tudtam, hogy sosem kellett volna hozzámennem. De túl mélyen voltam. Hét évre rá kérte meg a kezem, de azt is úgy, hogy az ölembe pottyantotta a gyűrűt, és csak ennyit mondott: ’szóval akkor, akarod?’ – igen, azok a bizonyos szavak, melyekről minden hölgy álmodik… Tudtam, hogy hibát követek el, de az érzés, hogy nélküle a semminél is semmibb vagyok, mindent felülírt. Elszakadtam végleg a családomtól és a barátaimtól, és odáig süllyedtem, hogy kárt tettem magamban. De legalább ezt én tettem, egyedül, nem irányított senki. Másfél év házasság után pedig túladagoltam magam. Damian felettem állt, és valósággal tuszkolta lefelé a tablettákat a torkomon, miközben azt mondta: ’tégy nekünk egy szívességet, és halj meg’. Sosem fogom elfelejteni ezeket a szavakat. Még akkor sem hagytam el őt.

Másnap az öcsémmel találkoztam volna, de Damian utolsó percben megakadályozta. Nem bírta elviselni, ha a családommal tartom a kapcsolatot. Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Közöltem vele, hogy válni akarok. Felszabadító érzés volt, holott tudtam, nem lesz könnyű játszma. Távolságtartási végzésem volt ellene, ezért gyakorlatilag kilopta a dolgaimat a lakásból, amikor nem voltam otthon. Üres kézzel távoztam, mindössze az ép eszemmel, ami ebben a kálváriában a legdrágább kincsem volt.

Ma már a saját életemet élem, és követem az álmaimat. A Damian nevű fejezet azóta sincs teljesen lezárva bennem, de legalább tisztában vagyok magammal, az értékeimmel, és bepótolok mindent, amit miatta mulasztanom kellett. Ma már tudok neki nemet mondani, többé nincs hatással rám, nem félek tőle. Neki már nincs hatalma felettem, és ez legjobb, legerősebb érzés, mely valaha a birtokába vett.

Azért meséltem ezt el, hogy erőt és bátorságot adjak azoknak a nőknek, akik jelenleg is ilyen kapcsolatban élnek, melyben én szenvedtem. Arra kérem őket, bízzanak meg valakiben, aki tud segíteni rajtuk, aki megmentheti őket. Meg tudjátok csinálni – és higgyétek el nekem, sosem fogjátok megbánni. A legjobbat érdemlitek az életben, és nem szabadna senkinek sem megengednetek, hogy az ellenkezőjét mondja nektek.”

A levelet álnévvel írták alá, az anonimitás fenntartása érdekében.

Forrás: Cosmopolitan

Ha érdekelnek további cikkeink, csatlakozz a Filantropikusok csoportunkhoz! , vagy kövess minket a Pinteresten, vagy iratkozz fel a hírlevelünkre.