Így ültessük el a sárgarépát, hogy ne kelljen foglalkoznunk az egyelésükkel! Az első ültetés 3 nap után már kihajt.
» 3 csillagjegy, akikre csak úgy árad a szerencse 2023 őszén
» A nő megváltoztatta a végrendeletét, miután megtudta, hogy a fia megcsalta a feleségét: „Azokat jutalmazza, akik megérdemlik”
» „A vőlegényem négyszer többet keres nálam, de nem hajlandó osztozni az anyagiakon”
» A férfi szerelme furcsán kezdett viselkedni, miután megszületett a gyerekük – ledöbbent, amikor megtudta az igazságot a nőről
A módszer lényegében nagyon egyszerű. Egy lenvászonból készült tasakba tegyünk bele annyi sárgarépa magot, hogy ne legyenek összetömörülve, tehát szabadon mozoghassanak, majd kössük be a tasakot, ássunk a kertbe egy 25-30 cm mély gödröt, abba helyezzük bele a magvakat tartalmazó tasakot, majd locsoljuk meg a földet.
10-12 nap elteltével ássuk ki a tasakot, amely tartalmazni fogja a sárgarépa hajtásokat.
Ezeket egy tálba szedjük ki, majd onnan könnyedén, egymástól megfelelő távolságra szúrjuk bele a földbe. Három nap múlva már szép kis ültetvényünk lesz, amit nem kell többé megegyelni.
Ennek a módszernek az előnye, hogy így a répatermésünk 2-3 héttel hamarább beérik, gyorsabban és szebben nőnek a gyökérzöldségek, valamint a gyomlálással sem kell olyan sűrűn bíbelődni.
Ezt már olvastad? A 4 parcellás epertermesztés. Vederszámra fogod szüretelni a hatalmas epreket!