Első számú probléma egy utazás során a toalett táskácska. Vagy túl kicsi, vagy túl nagy, amit bele szeretnénk tenni. Máskor pedig addig teszünk-veszünk, míg valami (legtöbbször a fogkefe) kimarad belőle.
Íme, pár hasznos tanács pakolásra:
Szerezzünk be egy noteszt
Használjuk arra noteszünket, hogy feljegyezzük mire lesz szükségünk az út során, így időben be tudjuk majd szerezni azokat a dolgokat, amiknek híján vagyunk.
Időben kezdjünk el csomagolni
Ha nem kapkodunk csomagolás közben, mert késésben vagyunk, nagyobb a valószínűsége, hogy sikerül mindent bepakolni.
Érdemes a különböző üzletekben termékmintákat beszerezni, mert nagyon helytakarékosak és az útra elegendő tusfürdőnk, samponunk, stb. Mindig problémát jelent, főleg ha repülővel utazunk, a gépre felvihető folyadékok mennyisége. Manapság egyre több helyen lehet kapni 100 ml kiszerelésben mindenféle kozmetikumot. Még ha nem is repülővel utazunk, nagyon praktikusak, és helytakarékosan tudnak lenni.
Ne használjunk túl sok kozmetikumot
Amennyiben nem elengedhetetlen a vastag smink, kerüljük a túlzott kozmetikum használatot. Ebben az esetben is igaz, hogy a kevesebb néha több. Arról nem is beszélve, hogy a kevesebb kevesebb helyet is foglal.
Pakoljunk multifunkcionális dolgokat
Egy utazás során nem az a lényeg, hogy a legdrágább használati cikkünket vigyük magunkkal. Sokkal jobb, ha praktikus dolgokat használunk. Ugyanis a multifunkcionális eszközök segítségével még kevesebb az esélye annak, hogy valamit kifelejtsünk pakolás során a táskából.
Használjunk szilárd kozmetikumokat
Nagyon sok problémától megkímélhetjük magunkat, ha utazásaink során szilárd kozmetikumokat viszünk magunkkal. Nem kell amiatt aggódjunk, hogy mennyi folyadékot vihetünk fel a repülőre. Manapság szinte mindenhol meg lehet kapni a folyékony kozmetikumok szilárd változatát is.


