Ezen a héten Colette Baron-Reid “Enchanted Map” nevű orákulum kártyái révén érkeznek meg az Univerzum üzenetei mind a tizenkét csillagjegy számára. Ahogy mindig, most is érdemes a rejtett üzenetekre, jelzésekre figyelni az alábbi sorokat böngészve.
Kos – The Horse King
Figyeld meg egy kicsit jobban magad, úgy tűnik túl sok mindent irányítani akarsz. Nincs nagyon haszna ennek, és ráadásul még kimerítő is, közben pedig fontos lehetőségeket veszíthetsz el. Ideje elfogadni a szükséges segítséget, mert különben nem fogod tudni elérni a céljaidat. Egyszerűen nincs más dolgod, mint azt választani, hogy támogatást kérsz, és megengeded magadnak, hogy élj a lehetőséggel. Az eredmény nem várat sokáig magára, eljön a beteljesülés ideje.
Bika – The Fire Prince
Ezen a héten tudatosabban figyelj a cselekedeteidre, mert lehet, hogy, amit teszel csak olaj a tűzre. Lassíts a tempón, és ne legyél olyan türelmetlen, hogy elérd a kitűzött céljaidat. Ezenkívül maradj távol mások féktelen ambícióitól, és hallgass a megérzésedre, amely jelzi, ha veszélybe kerülsz. Ne merülj el túlságosan a munkába, figyelj a körülötted levő világra is. Itt az ideje, hogy helyreállítsd az energiaegyensúlyt, és több örömet lelj az életedben.
Ikrek – The Diamond Dreamer
Ez a kártyalap emlékeztet arra, hogy néha a csalódás és a kiábrándultság az egyetlen módja annak, hogy visszatérj az igazsághoz, és ahhoz, ami a legjobb számodra. Ha nem kapod meg, amit akartál, az csak azt jelenti, hogy valami sokkal jobb lép be az életedbe. Ne harcolj az általad elképzelt eredményekért, engedd, hogy megtörténjenek a dolgok. Bizonyos szempontok vagy események arra késztetnek, hogy alaposabban nézz körül, vagy értékeld át az anyagi világgal és mindenekelőtt a bőséggel kapcsolatos elképzeléseidet. Légy nyitott a dolgok befogadásra.
Rák – The Keeper of the Scales
Néhány esemény, amellyel mostanában találkozol, szédülést vagy zavartságot okozhat. Bizonyos helyzetekben jobb, ha csendben maradsz, ne kritizálj, hiszen ez csak csökkenti az önbizalmad. Sokszor az érzésed, hogy valaki a viselkedésén keresztül valamilyen módon befolyásolni próbál. Jó lenne azon dolgozni, hogy újra egyensúlyba kerülj, adj több időt magadnak, hogy lásd, mit is akarsz valójában, mert lehetséges, hogy egyes múltbeli álmok már nem illeszkednek a jelenlegi valóságodba. Kerüld a zsúfolt és zajos helyeket, válaszd a csendet.
Oroszlán – The Queen of the Light
Ezekben a napokban visszaigazolást kapsz arról, hogy egy projektedet jóváhagyták, végre megérezheted a siker ízét. Kapcsolódsz a körülötted lévő világhoz, és elkezded megvalósítani az elképzeléseidet. Keményen dolgoztál, hogy idáig eljuthass, így büszke lehetsz minden szívedből jövő döntésedre, mert azok a te igazságodat képviselték. Jutalmazd meg magad a kitartásért és odaadásért, amellyel megtanultad az élet leckéit, és lépj át egy másik szakaszba. Az utad sima és pozitív eredményekkel van kikövezve.
Szűz – The Sun Dancers
Ezen a héten figyelj jobban azokra a dolgokra, amelyeken folyamatosan gondolkodsz, mert ezek most sokkal nagyobb sebességgel nyilvánulnak meg a fizikai síkon. Az az energia, amivel feltöltöd a vágyaidat, mágnesként hat, és amit cserébe kapsz, az ugyanaz a rezgés. Tápláld az örömöt és a hálát, engedd meg, hogy a valóság megváltozzon, beteljesítve a legnagyobb álmaidat. Most minden lehetséges, engedd, hogy a jó dolgok könnyedén áramoljanak az életedbe. Hallgass a megérzéseidre, dönts a szívedből.
Mérleg – The Web Weaver
Ezekben a napokban lehetőséged van arra, hogy más szinten, sokkal tisztábban és mélyebben érzékelj néhány összefüggést, amelyek összekapcsolják életed fontos eseményeit. Ez a megértés meghaladja azt, amit már eddig is tudtál, és egy másik szintről is segít a konkrét cselekvésben. A fontos az, hogy középpontban maradj, és engedd, hogy ezek a dolgok feltáruljanak előtted anélkül, hogy elítélnéd, vagy megpróbálnád irányítani őket. Ha félelem vagy bizonytalanság gondolatai jelennek meg, ne elemezd őket túlságosan, maradj megfigyelő.
Skorpió – The Shadow Queen
Milyen a kapcsolatod önmagaddal? Elfogadod, szereted magad, vagy folyamatosan értékítéleteket vágsz a fejedhez? A túl sok önkritika és az úgynevezett jellemhibák sorolása csökkenti az önbecsülésed. Minden, ami most vagy, nem más, mint természeted egy aspektusa, amely az élet kihívásaira válaszul alakult ki. Ha azon kapod magad, hogy a bizonytalanság érzését az arrogancia és a felsőbbrendűség álarca alatt rejtegeted, akkor térj vissza önmagadhoz, a szívedbe, és tudatosítsd, hogy te vagy a Forrás.
Nyilas – The High Lord of Gratitude and Service
Most létrejött a megfelelő kontextus ahhoz, hogy betekintést nyerj a lényed legmélyébe. A kérdések, amelyeket feltehetsz magadnak: segítesz-e másoknak vagy inkább a céljaid elérésére összpontosítasz, és elszigeteled magad a szeretteidtől? Úgy gondolod, hogy különbözöl másoktól és ezáltal sokkal különlegesebb vagy? Most az a kihívás, hogy elfogadd a bőség és ambíció új formáját. Egy ilyen békés és magányos pillanatban valóban felfedezheted életed lényegét.
Bak – The Swan Queen
Ebben az időszakban életed néhány eseménye újra előtérbe kerül. Az a fontos, hogy most már képes vagy világosan látni, hogy létezésed során a tudatlanság hogyan vált bölcsességgé. Ne önmagadon kívül keresd a válaszokat, inkább hagyatkozz az intuíciódra. Ha kéred, bizonyos üzeneteket kaphatsz, amelyek felvilágosíthatnak a jelen egy fontos témájában. Ezenkívül fejleszd a türelmed, várd ki, hogy az ötletek valósággá váljanak – nem minden történik meg egy pillanat alatt.
Vízöntő – The Desert Prince
A következő napokban láthatod, hogy azoknak a dolgoknak a nagy része, amelyekben eddig hittél, délibábnak bizonyul. A szomjúságod, hogy valaki legyél, és hogy felismerjenek, elvakított téged a helyzet igazságától, amelyben éppen vagy. Valószínűleg a körülmények is távol tartottak attól, hogy tisztán lásd, mi történik. Ha találkozol valamivel, ami “túl tökéletesnek”, csodálatosnak és könnyűnek tűnik, maradj óvatos. Figyelj minden pillanatban az intuíciód által küldött üzenetekre.
Halak – The Dream Walker
Ez egy érdekes időszak: emlékezz azokra a szenvedélyekre és törekvésekre, amelyeket elhanyagoltál az utóbbi időben, és térj vissza hozzájuk. Még ha a mostani állapotod nem is éppen kellemes, az önmagaddal vagy a körülötted lévőkkel való konfliktus nem hoz neked megelégedést, változást. Csatlakozz lényed középpontjához, és ebből a csodálatos térből indítsd el a szándékaidat az Univerzumba. Törekedj az egészséges gondolatok ápolására, hogy nagyobb koherenciával és erővel rendelkezz mindenben, amit vállalsz.