Ezen a héten Colette Baron-Reid “Wisdom of Hidden Realms” nevű orákulum kártyái révén érkeznek meg az Univerzum üzenetei mind a tizenkét csillagjegy számára. Ahogy mindig, most is érdemes a rejtett üzenetekre, jelzésekre figyelni az alábbi sorokat böngészve.
Kos – The Horse King
Ezekben a napokban csak még jobban felerősödik az a vágyad, hogy mindent az ellenőrzésed alatt tarts. Ez egyszerre terméketlen és kimerítő, és közben sajnos fontos lehetőségeket is elveszíthetsz, ha makacsul ragaszkodsz a dolgokhoz. Itt az ideje, hogy elfogadd a szükséges segítséget, mert különben nem fogod tudni elérni a céljaidat. Most az egyszer ne utasítsd el azokat az embereket, akik segíteni szeretnének. Az eredmény nem várat sokáig magára, nemsokára a legnagyobb vágyad teljesülhet be.
Bika – The Fire Prince
Ezen a héten próbálj meg gondolkozni mielőtt cselekednél, mert különben megtörténhet, hogy bizonyos cselekedeteiddel csak még inkább felszítod a tüzet. Nyugodj meg, lassíts, légy türelmes, hiszen pontosan a megfelelő időben fogod elérni a céljaidat. Ne foglalkozz azzal, hogy mások hol tartanak, vagy éppen mit csinálnak, hallgass a megérzéseidre, pontosan tudni fogod, ha letértél a kijelölt útról. Koncentrálj a céljaidra, de vigyázz, ne merülj el túlságosan a munkában. Itt az ideje, hogy helyreállítsd az energiaegyensúlyodat, és több örömet vigyél életedbe.
Ikrek – The Diamond Dreamer
Néha a csalódás és a kiábrándultság az egyetlen módja annak, hogy visszatérj az igazsághoz, és ahhoz, ami a legjobb számodra. Ha nem azt kapod, amit akartál, az csak azt jelenti, hogy valami sokkal jobb érkezik az életedbe, ezért jobb, ha nem stresszel állandóan. Bizonyos szempontok vagy események arra késztetnek, hogy alaposabban nézz körül, vagy értékeld át az anyagi világgal és mindenekelőtt a bőséggel kapcsolatos hiedelmeidet. Légy nyitott az új dolgok befogadására.
Rák – The Keeper of the Scales
Olyan dolgok történnek ebben az időszakban, amelyek kissé felkavarnak, káoszt okozhatnak. Ebben a nehéz helyzetben egyáltalán nem segít, ha kritizálod saját magad, mert csak csökkented az önbizalmad. Úgy érezheted hogy valaki a viselkedése által befolyásolni próbálja az életed. Próbálj visszatérni a belső egyensúlyodhoz, hagyj egy kis időt magadnak, hogy lásd, hogy valójában mit is akarsz, mert lehetséges, hogy a múltbeli álmok már nem férnek bele a jelenlegi valóságodba. Kerüld a zsúfolt és zajos helyeket, inkább válaszd a csendet.
Oroszlán – The Queen of the Light
Ezekben a napokban meg fogod tudni, hogy egy leadott projektedet jóváhagyták vagy sem. Most nagyon jól érzed magad a világban, könnyen beilleszkedsz bármilyen új helyzetbe, amelyről tudod, hogy segíthet megvalósítani az elképzeléseidet. Keményen dolgoztál azért, hogy idáig eljuthass, így büszke lehetsz arra a döntésre, amit a szívedre hallgatva hoztál meg, hiszen azok a te igazságodat képviselik. Jutalmazd meg magad a kitartásért és odaadásért, és lépj át egy másik szakaszba. A pozitív hozzáállás mindig a segítségedre lesz.
Szűz – The Sun Dancer
A héten figyelj jobban azokra a dolgokra, amelyek többször felbukkannak a gondolatodban, ezek most sokkal nagyobb sebességgel nyilvánulnak meg a fizikai síkon. Az az energia, amellyel feltöltöd a vágyaidat, mágnesként hat, és amit cserébe kapsz, az ugyanaz a rezgés. Engedd meg, hogy a valóságod megváltozzon, beteljesítve a legnagyobb álmaidat. Most minden lehetséges, hagyd, hogy a jó dolgok beáramoljanak az életedbe. Hallgass a szívedre!
Mérleg – The Web Weaver
Lehetőséged lesz arra, hogy más szinten, sokkal tisztábban és mélyebben érzékelj néhány összefüggést, amelyek életed fontos eseményeit összekapcsolják. Néhány ok-okozati összefüggést is meg fogsz érteni az emberi kapcsolataidban. Az a fontos, hogy a középpontban maradj, és engedd, hogy ezek a dolgok feltáruljanak előtted anélkül, hogy ítélkeznél, vagy megpróbálnád irányítani őket. Ha félelem vagy bizonytalanság gondolatai jelennek meg, ne elemezd őket túlságosan, maradj “csak” megfigyelő.
Skorpió – The Shadow Queen
Milyen a kapcsolatod önmagaddal? Elfogadod, szereted vagy folyamatosan kritizálod magad? A túl sok önkritika és a jellemhibák számbavétele csak az önbizalmad csökkenéséhez vezet. Minden, ami most vagy, nem más, mint a természeted egy aspektusa, amely az élet kihívásaira válaszul alakult ki. Ha azon kapod magad, hogy a bizonytalanságodat az arrogancia és a felsőbbrendűség álarca mögött rejtegeted, akkor jó lenne, ha visszatérnél önmagadhoz, a szívedbe. Tudatosítsd magadba, hogy te vagy a Forrás.
Nyilas – The High Lord of Gratitude and Service
A következő időszak tökéletes arra, hogy közelebbi kapcsolatba kerülj a legbelső önmagaddal. Tedd fel magadnak a következő kérdéseket: segítesz-e másoknak, vagy hajlamos vagy elfeledkezni róluk? Inkább a céljaid elérésére összpontosítasz, és elszigeteled magad a szeretteidtől? Úgy gondolod, hogy különlegesebb vagy, mint a többiek? Fogadd el a gazdagság, szeretet és segítőkészség ajándékát, oszd meg a számodra fontos emberekkel, majd szórd szét a világba. Egy ilyen békés és gazdag pillanatban valóban felfedezheted életed lényegét.
Bak – The Swan Queen
Ebben az időszakban életed néhány eseménye újra előtérbe kerül. Most már egy kicsit világosabban látod a dolgok miértjét, ezáltal sikerül elérned a harmónia egy új szintjét. Soha ne önmagadon kívül keresd a válaszokat, inkább hagyatkozz az intuíciódra. Fordulj a mindent irányító magasabb erőhöz, és olyan üzeneteket kaphatsz, amelyek segítenek, hogy megérts egy számodra fontos kérdést, ami mostanában sokat foglalkoztat. Fejleszd a türelmed, és meglátod rövid időn belül az ötleteid valósággá válnak. Fogadd el, hogy nem történhet meg minden egyik pillanatról a másikra.
Vízöntő – The Desert Prince
Azoknak a dolgoknak a nagy része, amelyekben eddig hittél, most rájössz, hogy sajnos délibábnak bizonyulnak. Elvakított az a vágy, hogy valaki legyél, hogy híres legyél, azonban ezáltal kissé elmozdultál a saját valóságodtól. Valószínűleg a körülmények is távol tartottak attól, hogy tisztán lásd, mi is történik valójában. Akkor kapsz figyelmeztető jelzést, amikor találkozol, ami túl tökéletesnek, csodálatosnak vagy könnyűnek tűnik. Figyelj minden pillanatban az intuíciód által küldött üzenetekre.
Halak – The Dream Walker
Emlékezz azokra a szenvedélyekre és törekvésekre, amelyeket mostanában elhanyagoltál, térj vissza hozzájuk. Lehet, hogy most nem vagy a legjobb hangulatban, hiszen állandóan konfliktusba kerülsz önmagaddal, és soha nem tudod elérni az elégedettség állapotát. Próbálj csatlakozni a lényed középpontjához, és ebből a csodálatos térből küld el a kívánságaid az Univerzum felé. A pozitív gondolatok segítségedre lesznek abban, hogy megteremtsd a számodra legtökéletesebb valóságot.