Ezen a héten Colette Baron-Reid “Wisdom of Hidden Realms” nevű orákulum kártyái révén érkeznek meg az Univerzum üzenetei mind a tizenkét csillagjegy számára. Ahogy mindig, most is érdemes a rejtett üzenetekre, jelzésekre figyelni az alábbi sorokat böngészve.
Kos – The Spiral Dancer
Minden embernek megvan a maga életritmusa, amelyben megnyilvánul és cselekszik. Mindennél fontosabb, hogy most megtaláld a saját ritmusodat, összekapcsolódj a belső éneddel, és ne engedd, hogy a külvilág befolyásoljon. A párkapcsolatod most kifejezetten harmonikus lesz, akárcsak egy csodálatos keringőben, olyan egyetértésben vagytok a pároddal. Egyensúly és elégedettség hangulata jár át ezen a héten. Figyelj, légy nyitott, és engedd, hogy a belső zenéd vezéreljen. Mindaddig, amíg az igazságnak élsz, félreteszed az elvárásokat, nincsenek rossz lépések.
Bika – The Hungry Ghosts
Ha gondolataid folyamatosan a múltban vagy a jövőben szaladgálnak, akkor azt jelenti, hogy nem vagy jelen a mindennapi életben. Valójában a rögeszmés gondolkodás bizonyos témáktól való függőségre hívja fel a figyelmed. Az ismétlődő viselkedés, a frusztráció érzése akkor jelentkezik, ha a dolgok ugyanolyan nem kívánt módon ismétlődnek. Figyeld meg azokat a gondolatokat, amelyek elvonják a figyelmedet, és nem engedik, hogy felfedezd az életed valódi lényegét.
Ikrek – Sacred Union
Ez a hét egy csodálatos kihívással, egy igen erős jelzéssel kezd, arra ösztönöz, hogy végre felébredj, és megtedd az első lépést. A céltudatos cselekvés most a lehető legfontosabb lépés számodra. Emlékezz arra, hogy mik a szenvedélyeid, törekvéseid, melyek azok a dolgok, amiket régebb lelkesedéssel műveltél. És mindenekelőtt kik azok, akik valóban megváltoztatják az életed. Ne add fel az álmaidat, térj vissza hozzájuk, engedd, hogy megválasszák maguknak azt a formát, amelyben a valóságban megnyilvánulnak.
Rák – Sacred Union
Különféle jelzéseket, üzeneteket kapsz a napokban, amelyek leginkább az üzleti vagy a magánéletedre irányítják a figyelmed. Ez mindenekelőtt egy nem működő partnerkapcsolat lehet, amely jelenleg több kellemetlenséggel jár, mint előnnyel. Tegyél fel néhány fontos kérdést magadnak, és válaszolj rájuk őszintén, így közelebb kerülhetsz ahhoz a felismeréshez, hogy mi az, ami igazán fontos számodra.
Oroszlán – Phoenix
Bár még mindig abban reménykedsz, hogy néhány dolog magától meg fog változni, vagy, hogy különösebb erőfeszítés nélkül találsz rá a legjobb megoldásra, ezen a héten azonban véghez kell vinned egy “nagytakarítást”. Mondj le mindenről, ami már nem működik az életedben, nem szolgálja a hasznodat. Ki kell lépned a komfortzónádból, ha a kényelmet választod, te magad fogod megakadályozni a változást. Mindössze annyit kell tenned, hogy engedd, hogy az átalakulás megnyilvánuljon, majd élvezd a varázslatos eredményt.
Szűz – The Diamond Dreamer
Ezen a héten jó, ha egy kicsit számba veszed az életről alkotott elképzeléseidet, hiedelmeidet, hogy mit jelent számodra az anyagi világ, mekkora jelentőséget tulajdonítasz neki, hogyan viszonyulsz hozzá. Vizsgáld meg, milyen jelentéseket tulajdonítasz a gazdagság, bőség szónak, közben pedig feltárulhat előtted néhány olyan szempont, amin lehet, hogy érdemes lenne most változtatni. Itt az ideje, hogy felfedezd a spirituális gazdagságot és azt, ahogyan ez a fizikai világodban megnyilvánul.
Mérleg – The River Queen
Mivel elmúlt időszakban intenzív tevékenységet folytattál a célod elérése érdekében, hamarosan kézzelfogható eredményekkel számolhatsz, például bizonyos helyzetekben jelentős előnyökre tehetsz szert. Nem ártana tisztáznod, melyek a legfontosabb vágyaid, mert e hét energiái támogatni fognak abban, hogy ezeket anyagi síkra tereld. Talán egy új házat, párkapcsolatot, vagy munkahelyet szeretnél. Az biztos, hogy most minden megfelelően alakul, hogy ennek a kirakósnak minden darabja a helyére kerüljön. Figyelj az Univerzumtól a kapott üzenetekre.
Skorpió – Web Weaver
E hét fő gondolatát az határozza meg, ahogyan viselkedsz magaddal és a körülötted lévőkkel, és hogy mi áll a viselkedésed mögött. Ez lehet egy gyermekkorból származó félelem vagy érzelem, amelyet folyamatosan újra átélsz, és bizonyos körülmények között újra aktívvá válik, és ennek tudatosítása elhozza a keresett belső béke érzését. Kérdezd meg magadtól, hogy mit tehetnél másként, vagy mit tehetsz még, hogy elérd a kívánt eredményt, amelynek hatására teljesebb lehet az életed.
Nyilas – The Camel Boy
Ha olyan helyzetben vagy, amelyben nem érzed jól magad, megoldást jelenthet a számodra, ha segítséget kérsz egy olyan személytől, akiben megbízol, vagy nyitott maradsz a szükséges információk megszerzésére. Ezen a héten sok emberi testbe bújt őrangyal lesz veled, akik azért vannak melletted, hogy megkönnyítsék az életed. Ha nehézségbe ütközöl, akkor ne félj segítséget kérni, mert megtörténhet, hogy csak így sikerül megvalósítanod az álmodat. Ne feledd: kérj és kapsz!
Bak – The Ringmaster of Scrutinity
Ezen a héten kívánatos lenne, ha a figyelmed a részletekre összpontosulna, mert ez sorsdöntő lehet. Felfedezhetsz olyan apró részleteket, amelyek az utóbbi időben ugyan jelen voltak, de nem vetted figyelembe, és amelyek ebben a pillanatban fontos pontokká válnak az életedben. Kérd meg az Univerzumot arra, hogy fedje fel a “titkát”, hiszen ezáltal lelkiekben sokkal gazdagabbá, boldogabbá válhatsz. Ugyanakkor ezek az univerzális részletek pontosan azok a hiányzó darabok, amelyek segítenek majd a legjobb választásban.
Vízöntő – The Eyes of Beauty
Ez a kártya ismét felhívja a figyelmed a környező világról alkotott felfogásodra, és mindenekelőtt arra, ahogyan viszonyulsz hozzájuk a tetteid révén. A világ tökéletessége az egyik olyan téma, amelyen mostanában foglalkoztat, és ez a tény igazán fontos kinyilatkoztatásokat hozhat számodra. Lehetséges, hogy egyes hiedelmek megváltoznak, vagy új megvilágításban, formában jelennek meg számodra. De bárhogy is történjen, bőség és jólét költözik most be a szívedbe, ezért az örömöd határtalan lesz.
Halak – The Rainbow Prince
Csendes napok várnak rád. Öröm, munkahelyi elismerés, családi harmónia – ilyen hétre számíthatsz. Mindez kisebb csodának is nevezhető. Ha úgy érzed, hogy az életednek vannak olyan területei, ahol a dolgok nem egészen úgy alakulnak, ahogy szeretnéd, akkor itt az ideje, hogy tisztázz mindent, és találd meg a megfelelő megoldásokat. Kerüld a konfliktushelyzeteket, mert azok negatívan érinthetnek téged, és légy kitartó az úton, amelyen elindultál.