KoktélHármasikreket vett feleségül az afrikai férfi: "A szerelem nem ismer határokat"

Hármasikreket vett feleségül az afrikai férfi: „A szerelem nem ismer határokat”

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket Facebook Messengeren, a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Luwizo kihasználta, hogy a Kongói Demokratikus Köztársaságban nem tilos a többnejűség, és hármasikreknek mondta ki a boldogító igent. Azt mondta, a szülei “nem értik”, hogy miért tette!

Hármasikreket vett feleségül egy kongói férfi, aki, mint mondja, mindhárom feleségébe szerelem, ám a családja nem érti őt. Lawizo a közösségi médiában találkozott a hármasikreket, első látásra egymásba szeretett a férfi és a három lány.

“Úgy gondoltam, kötelességem mindhármukat feleségül venni, hiszen hármasikrek. Nem volt könnyű döntés, mert a szüleim nem értették, hogy miért csinálom. A közösségi médiának köszönhetően találkoztam egy Natalie nevű lánnyal, akibe rögtön beleszerettem. Nem tudtam ellenállni a szépségének. Találkoztunk, majd egy idő után eldöntöttük, hogy összeházasodunk. Mint később kiderült, hogy Natalie-nek még van két testvére, vagyis hármasikrek” – mondta a férfi.

Az esküvőt Kaleheben tartották, az ország keleti részén található Dél-Kivu területén. A 32 éves férfi azt is elmesélte, hogy nem csak egy véletlenszerű esküvő volt, hiszen valóban szerelmes volt Natasha-ba, Natalie-be és Nadege-be.

“Amikor elmondtuk neki, hogy mind a hármunkat feleségül kell vennie, nagyon megdöbbent. De mivel már mindannyiunkba beleszeretett, semmi sem állíthatott akadályt elénk, hiszen mi is szerelmesek voltunk belé. Sokan kiborultak, mikor meghallották, hogy hárman osztozunk egy férjen, mi egész életünkben mindent egyformán megosztottunk” – mondta a lányok egyike.

“Nagyon boldogok vagyunk, azt hittük, hogy Isten elválaszt minket egymástól, amikor férjhez megyünk, de szerencsére ez nem történt meg” – mondták a hármasikrek.

Luwizo hozzátette, családjával megromlott a viszonyt, amiért elvette feleségül a hármasikreket.

“Nagyon boldog vagyok, hogy hármasikreket vehettem feleségül. A szüleim nagyon haragudtak, ezért nem jöttek el az esküvőmre. Állíthatom, a szerelem nem ismer határokat” – mondta a szerencsés férfi.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Aktuális kedvencek



    Ez is tetszeni fog

    Kapcsolódó cikkek