Ez a hirtelen kialakuló baj inkább a férfiakat tizedeli jobban, kevesebb nő kap infarktust. Érdekesség, hogy a szívbaj tünetei a két nemnél különbözik, mást éreznek a férfiak, és mást a nők.

A nők esetében az is előfordulhat, hogy egyes tünetek 30 nappal az szívroham előtt jelentkeznek.
Maradva a gyengébbik nemnél, akkor kell különösen odafigyelniük magukra és szívükre, mikor azt veszik észre, hogy egyre gyakrabban kapkodják a levegőt, egy kis mozgástól felgyorsul a légzésük. Ezzel nem szabad játszani, hiszen ha így van, akkor igenis magas annak a kockázata, hogy az illető szívrohamot kaphat.
A légzőszervek, valamint a keringési rendszer szorosan kapcsolódik egymáshoz, magyarán ha a szív megbetegszik, lassabban tudja a vért a tüdőbe juttatni, ezért kell folyamatosan oxigén után kapkodnia a betegnek. Emellett még váladékok is felhalmozódhatnak a tüdőben, ez is okozhatja a légszomjat, amelynek hátterében szintén a szívelégtelenség állhat.
A másik tünet az izomgyengeség, mivel a vérkeringés a szív miatt lelassul, ezért a sejtek, izmok nem jutnak megfelelő oxigén-utánpótláshoz, így nem tudnak megfelelően működni.
A harmadik tünet, amelyre érdemes odafigyelni, az a hideg verejtékezés. Lehet, hogy az illető éppen semmit sem csinál, nyugodtan fekszik az ágyban, és hirtelen kiver rajta a hideg verejték. Érdemes orvoshoz fordulni.
A negyedik tünet, amely szívrohamra utalhat, a szorító mellkasi fájdalom, a nők inkább égésszerű fájdalmat szoktak érezni.
Hogy megelőzzük a bajt, rendszeresen járjunk orvoshoz, vizsgáltassuk ki magunkat, együnk szívet erősítő ételeket, és mozogjunk, hiszen vigyáznunk kell erre az egy életen át dobogó létfontosságú szervünkre. Amennyiben bekövetkezik a baj, és megérkezik a segítség ezt kell tenni.

