A gondos szülő sosem engedi meg a gyereknek, hogy későn feküdjön le. Veszélyes lehet a fejlődésére!

Az alvás rendkívül fontos élettani folyamat, amely konkrétan kihatással van az egészségi állapotunkra. A gyerekek esetében különösen nagy jelentősége van az alvásnak, hiszen ha nem alszik jól a gyerek, az nem csak az ő fejlődésére, de az egész családra negatív hatással lesz.

A gondos szülő sosem engedi meg a gyereknek, hogy későn feküdjön le. Veszélyes lehet a fejlődésére!

Azonban a gyerekek lefektetése egyáltalán nem könnyű, ezt bármelyik szülő aláírja, akinek 3-9 év körüli gyerekről kell gondoskodnia. Sokszor képtelenség időben ágyba dugni a folyamatosan telefonon, táblagépen, számítógépen játszó lurkókat. És ha végre le is fekszenek, az elalvás nem megy könnyen, mert az említett elektronikus eszközök fénye megakadályozza az elalvást segítő hormon képződését, mivel az agy úgy értelmezi, hogy nincs sötétség, így nem kell lefeküdni és pihenni.

A tudomány emberei rámutattak, hogy azok a gyerekek, akik későn fekszenek le, másnap sokkal ingerlékenyebben, idegesebbek, nem tudnak odafigyelni az iskolában, így a tanulmányi eredményeik is romlani fognak.

A gyerekek esetében azért is fontos az alvás, mert ekkor válik aktívvá a növekedési hormon, amely 2-3 óránként termelődik.

Leginkább éjfélkor indul be a növekedési hormontermelés, ezért ha a gyerek este 9 óra után fekszik le, a szervezetben nem aktíválódik kellő mértékben, mert nincs rá megfelelő idő, ezért egy idő után a gyerek nagyon “lelassul”, tehát nem akar/tud mozogni, de az ellenkezője is megtörténhet, és így válik hiperaktívvá. Sőt, a késői lefekvés a gyerek mentális képességeire is negatív hatással van.

Íme, 10 szabály, amit érdemes betartani a gyerekek lefektetésére vonatkozóan!

1. A gyerekre nem szabad hatással legyen az, ha a szülei álmatlanságban szenvednek. Mindent meg kell tenni azért, hogy nyugodtan, zavartalanul aludhasson.

2. Be kell iktatni egy lefekvési szokást, amelyet időhöz is kell kötni, ami gyakorlatilag az egész családra érvényes kell legyen, így tehát amennyiben lehetséges, mindenki egy időben térjen nyugovóra, hiszen az nem jó példa, ha a gyereket lefektetjük 9 órakor, de mi még éjfélkor filmet nézünk.

3. Meg kell határozni azt is, hogy hol és esetleg kivel alszik a gyerek. A legjobb, ha már két hónapos korától saját kiságyban alszik, esetleg saját szobában. Ez a gyereknek is jó, ha kezdetben sír is, de a szülőknek is, akik így ki tudják pihenni magukat.

4. Nem szabad hagyni, hogy a gyerek napközben sokat aludjon, mert így este képtelen lesz álomra hajtani a fejét.

5. Ha észrevesszük, hogy a gyerek evés után rendszerint lefekszik, akkor a vacsora során érjük el, hogy többet egyen a kelleténél, így jobban fog majd aludni.

6. Ha a gyerek sokat mozgott, játszott, akkor este nem lesz gond az elalvás, a testmozgás nagyon fontos ebben a korban.

7. A gyerekszobában elalvás idején az optimális hőmérséklet 18-21 Celsius fok között van, a páratartalom meg 50-70 százalékos.

8. Egy kellemes langyos fürdés, elalvás előtt nagyon jót tesz.

9. A kellemes, tiszta, puha ágy, pizsama is fontos, hogy a gyerek jól aludjon, ha 3 évnél kisebb, párnára nincs szükség.

10. A babák esetében minőségi pelenkát használjunk, mert ez is nagyban segíti a nyugodt alvását a picinek.

Ha érdekelnek további cikkeink, csatlakozz a Filantropikusok csoportunkhoz! , vagy kövess minket a Pinteresten, vagy iratkozz fel a hírlevelünkre.




Top