Egyebet sem hallunk a TV-ben, olvasunk a neten, mint a globális felmelegedés katasztrofális hatásáról, mely az egészségünket, életünket veszélyezteti, és ha nem teszünk ellene valamit, pár évtized múlva lakhatatlan lesz a Földünk.
De teszünk érte egyáltalán bármit is? Pár évenként a vezető országok előljárói, neves ökológusok összeülnek, és elismétlik újra és újra, hogy túl nagy a szén-dioxid-kibocsátás okozta üvegházhatás, tarthatatlan a helyzet, de a végeredmény szinte minden esetben ugyanaz: majd pár év múlva teszünk ellene valamit.
De kérdem én: be fogja-e a gazdag gyártulajdonos zárni az üzemeit (ezzel több ezer ember munkanélkülivé válik!), vagy fog-e milliókat költeni arra, hogy új, kevesebb szén-dioxidot kibocsátó technológiát vezessen be? Kétlem, legalábbis az eddigi megbeszélések erre utalnak.
Be fogják-e a nagy állattenyésztők zárni a farmjaikat, hogy ezután már csak mesterségesen előállított húsokat együnk? Ez nem biztos, hogy egészségünk szempontjából jó ötlet. Olyan, mint egy ördögi csapda ez az egész. És természetesen a meleg és száraz levegő egyre inkább felgyorsítja a föld elsivatagosodását, kiszárítja a kutakat, elapasztja a folyókat, tehát pár évtized múlva se minőségi ételünk, se ivóvizünk nem lesz.
Mégis van megoldás, de érdekes módon ezt a témát nagyon elhallgatják. Ugyanis van egy hatalmas, természetes szén-dioxid elnyelő rendszerünk, éspedig a fák. Csak sajnos az elmúlt évszázadban nagyon megtizedeltük az erdőket (és tesszük továbbra is azért hogy termőföldet teremtsünk, hogy masszív bútoraink legyenek, amely egy generáció alatt kimegy divatból és kidobjuk, hogy két hétre Karácsonyfánk legyen, melyben időnk sincs gyönyörködni az ünnepek körüli rengeteg munka miatt), ezzel a szó szoros értelmében magunk alatt vágjuk ki a fát, pusztítjuk el az életünkért lélegző fákat.
Nem beszélve arról, hogy a felmelegedés és szárazság egyre gyakrabban okoz hatalmas, nehezen megfékezhető erdőtüzeket, melyek nemcsak a fák elhalását okozzák, hanem számtalan emberáldozatot is követelnek, ezrek veszítik el gazdaságukat, házukat, megélhetésüket.
Nem értem, miért nem ebben az irányban keresik a megoldást vezető politikusaink. De ha ők nem tesznek semmit sem az erdők megvédéséért, újratelepítéséért, tegyünk mi, kisemberek: ültessünk el minden évben 1-2 fát. Nem sok, de ha mind a 8 milliárdan összefognánk, gyorsabb hatást érhetnénk el, újra élhetővé tehetnénk a bolygónkat a jövő nemzedéke számára, a gyerekeink és unokáink számára.
Kovács Judit