KuriózumFöldi mennyországot hozott létre magának egy erdélyi házaspár

Földi mennyországot hozott létre magának egy erdélyi házaspár

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket Facebook Messengeren, a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Egy Hunyad megye kistelepülésen egy házaspár valóságos földi mennyországot teremtett magának. A férfi, Sorin Ion elmondása szerint kevés anyagi forrással rendelkeztek, de ezt a természet iránti szeretettel és vággyal pótolták.

kis-haziko

A házaspár amúgy Déván lakik, ám a várostól 27 kilométerre egy kis faluban, Nádfalván található a tölgyből ás akácfából épített hétvégi házuk, ami legalább 150 éves, és máig kitűnő állapotban van. Két szobával, konyhával és kamrával rendelkezik.

A ház körül elterülő udvar és a csodálatos természet csak úgy elárasztja szépségeivel az odalátogatót. A gyümölcsösben 50-60 szilvafa van, a házaspár melléjük almafát és szőlőt ültetett. A feleség, Geta Ion a ház körüli veteményesben termeli meg a család számára zöldséget, de bambuszt is termesztenek. A házat 2007-ben vásárolták meg, előtte húsz évig nem lakott benne senki. Ion a felesége kérésére egy kis tavacskát is létrehozott a ház mellett, amelyet az udvaron található kút táplál vízzel.

Ion a Kárpátokon túl, Piteşti-en született, de elmondása szerint „elerdélyiesedett”, és feleségével minden szabadidejüket Nádfalván töltik. A házaspárnak két gyermeke van, mindketten Németországban élnek. A házat bankhitelből vásárolták, az egymillió forintnak megfelelő kölcsönt öt év alatt fizették vissza. A családapa szerint mindenképp megérte a befektetés.

kis-haziko2

„A szomszédoknak teheneik vannak, mindennap friss, meleg tejet, tojást hoznak, mindenünk megvan, amit csak kívánunk” – mondta Sorin, akinek a szomszédja ökrös szekérrel segít földet hozni a tornác megépítéséhez. Hét év alatt, amikor idejük és pénzük engedte, kisebb-nagyobb javításokat végeztek a házon. Nemrég egy német család költözött a szomszédjukba. A textilmérnök férjet és feleséget a munka hozta Erdélybe. Ők beszéltek a község polgármesterével, hogy javíttassa meg az utat, ugyanis az katasztrofális állapotban volt – magyarázta Sorin.

A dévai család havi keresete 700 euró, ebből pedig valóságos kihívás fenntartani két házat és két autót. A fiúk már a saját lábán áll, lányuk hegedű tanfolyama havi 50 euróba kerül, ám őt a nagynénje segíti, aki a stuttgarti filharmóniánál dolgozik. A hétvégi ház költségei szerencsére nem emésztenek fel sok pénzt. A havi villanyáram 3500 forint, míg a házadó szintén ennyi.

kis-haziko3

„Szívesen látunk minden erre járót a házunkban, örömmel megosztjuk, amink van. Sajnos nincs lehetőségünk panziót nyitni, de ajtónk mindenki előtt nyitva áll” – fogalmazott Sorin Ion.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Aktuális kedvencek



    Ez is tetszeni fog

    Kapcsolódó cikkek