A 31 éves Neil Harbisson az első ember a világon, akinek az útlevelében az áll, hogy kiborg. A kiborg (angolul cyborg) szó a kibernetikus organizmus kifejezés rövidítése, ami a biológiai és gépi elemek együttműködését jelenti.

A fogalom eredetileg a science-fiction műfajból származik, ahol többnyire fejlett, legalább emberi fejlettségű szerkezeteket/lényeket takar. A férfi ugyanis színvak, a világot csupán a szürke árnyalataiban látta, ezért a fejében egy olyan kibernetikus implantátumot helyeztek, ami lehetővé teszi, hogy hallja a színeket.
A technika a szervezete része, és szerinte a többi embernek is ki kellene terjesztenie az érzékelését. Az implantátum tulajdonképpen egy chip, amely össze van kötve egy antennával, amin egy elektronikus szem található. Ez érzékeli a színeket, amelyeket hangokká átalakítva továbbít. A fejre illeszthető készülék három óra alatt tölthető fel elektromos árammal egy USB csatlakozón keresztül.
Harbisson szerint a kiborg életérzés azt jelenti, hogy a technika a szervezete része lett. Akkor érezte magát először kiborgként, amikor színesben kezdett álmodni, mivel az agya létrehozta a színek hangjait. Szervezete kezdetben nem fogadta be a technikát, hisz öt hétig folyamatosan fájt a feje, azonban öt hónap után már a teste szerves részeként tekintett az Eyeborgnak keresztelt készülékre. A férfi szerint csodálatos, ahogy érezni kezdte a színeket, álmodott velük és lettek kedvenc színei is. Neil Harbisson úgy véli, a 2040-es évekre már mindennapos dolog lesz az olyan emberek látványa, akik elektronikus eszközöket építettek testükbe.