Őszentsége élesen kritizálta a Vatikán bürokráciáját, különösképpen azokra a főméltóságokra és tisztviselőkre akik „kisistenek” betegségében szenvednek.
» 3 csillagjegy, akikre csak úgy árad a szerencse 2023 őszén
» A nő megváltoztatta a végrendeletét, miután megtudta, hogy a fia megcsalta a feleségét: „Azokat jutalmazza, akik megérdemlik”
» „A vőlegényem négyszer többet keres nálam, de nem hajlandó osztozni az anyagiakon”
» A férfi szerelme furcsán kezdett viselkedni, miután megszületett a gyerekük – ledöbbent, amikor megtudta az igazságot a nőről

A tegnapi szertartás keretében arra figyelmeztetett, hogy egy olyan egyház, amely nem képes megújulni olyan, mint egy beteg test. Arra hívta fel a figyelmet, hogy azon személyek, akik a Vatikán bürokratikus rendszerében dolgoznak, gyakran elveszítik az empátiás képességüket és kőszívűvé válnak.
„A hatalom beteges gyakorlása” arra késztethet egyes embereket, hogy elfeledkezzenek a mások szolgálatáról és magasabb rendűnek képzeljék magukat. „Azok, akik elveszítik belső tisztaságukat és papírok mögé bújnak többé már nem Isten szolgálói, hanem egy gépezet részei”.
Azzal vádolta a Vatikán egyes dolgozóit, hogy nem megfelelő módon terveznek és működnek együtt a többi emberrel, felhívta a figyelmet arra, hogy a Vatikánon belül sok olyan betegség terjed, mint a rivalizálás, ködösítés, panaszkodás és pletyka.
A sátánnal hasonlította össze azokat, akik pletykálnak, ezekhez így szólt: „Drága testvéreim és nővéreim, vegyük tudomásul ezeket és óvakodjunk a pletyka terrorizmusától”.
Őszentségét az egyház merevebb gondolkodású papjai és méltóságai viszont azzal kritizálják, hogy túl nyitott és elfogadó a homoszexualitás, válás és újraházasodás témakörében.