KuriózumFerenc pápa: „Inkább élj ateistaként, minthogy álkeresztény légy”

Ferenc pápa: „Inkább élj ateistaként, minthogy álkeresztény légy”

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket Facebook Messengeren, a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Nemrég három nap erejéig a Szentatya Romániában tartózkodott, ahol három településre is ellátogatott, hogy találkozzon a katolikus egyház itteni híveivel. Erdélyi utazása történelmi jelentőségű, a pár hónappal ezelőtt tett nyilatkozata pedig a legbölcsebb mondás, melyet egyházfőtől valaha is hallhattunk!

Ferenc pápa június 1-én Csíksomlyón rótta le tiszteletét, látogatását nagy figyelem övezte, nem volt mentes a botrányoktól is, ugyanis a román hatóságok eltávolították a miseruhájára írt magyar feliratot.

Diszkurzusaiban sok tanulságos dolog elhangzott, újra felidézve bennünk az idei évindító szentbeszédén tett nyilatkozatát, mely szerint „inkább légy ateista, semmint hamis keresztény”.

A katolikus egyházfő január 2-i szavai mélyen beégették magukat a köztudatba, és azóta is visszacsengenek, valahányszor felszólalni halljuk e bölcs embert. A pápa már többször is hangoztatta, mennyire megvetendő azok viselkedése, akik csak azért imádkoznak, hogy jó benyomást keltsenek, de a lelkükben gyűlölet és rosszindulat uralkodik. Az ilyenek ugyanis jobban teszik, ha nem járnak templomba.

„Azok az emberek, akik minden nap vagy minden hétvégén templomba mennek, végigülik a misét, de mégis azért élnek, hogy gyűlölködjenek és rosszakat mondjanak az embertársaikról, szégyentelenek: inkább élj ateistaként, minthogy álkeresztény légy.” – fogalmazott Ferenc pápa.

„Sok hívő úgy gondolja, az imádság csak kiejtett szó. Ők úgy is beszélnek Istennel, mint a papagájok. De ez nem így van. Jusson eszetekbe: imádkozni szívből kell.” – tette hozzá a Szentatya.

Szívből, és csak akkor, ha azt őszintén hiszed és gondolod. Mert nem történik semmi, ha nem imádkozol. De legalább hű maradsz önmagadhoz, és nem hazudtolod meg magad mások előtt. Mert Jézus távol tartja magát a képmutatóktól.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Aktuális kedvencek



    Ez is tetszeni fog

    Kapcsolódó cikkek