Néhány órával halála előtt Ferenc pápa még fogadta az amerikai alelnököt, J.D. Vance-t. A találkozás mély nyomot hagyott az amerikai politikusban, aki a tragikus hír után megrendült üzenetet tett közzé az X-en.
„Most értesültem Ferenc pápa haláláról. A szívem együtt érez a keresztények millióival szerte a világon, akik szerették őt. Örültem, hogy tegnap láthattam őt, bár nyilvánvalóan nagyon beteg volt. De mindig emlékezni fogok rá a prédikáció miatt, amelyet a COVID világjárvány kezdeti napjaiban tartott. Valóban nagyon szép volt. Isten nyugosztalja a lelkét” – írta JD Vance az X-en.
A Vatikán megerősítette, hogy Ferenc pápa a húsvéti ünnepek apropóján fogadta JD Vance-t. A találkozóra a Santa Marta rezidencián került sor, ahol a pápa is élt. A közlemény szerint a „néhány perces magánbeszélgetés” nem sokkal 11:30 után zajlott le.
A Vatikán hivatalos Telegram-oldalán kiadott közlemény szerint a találkozó lehetőséget adott arra, hogy a két fél húsvéti jókívánságokat cseréljen. Ezt követően a pápa még megjelent a Szent Péter téren, ahol egy nyitott pápamobilból köszöntötte a híveket a húsvéti mise után.
Az amerikai alelnök sajtóirodája rövid közleményben erősítette meg a találkozót, de további részleteket nem közöltek.
Vance egyébként a húsvéti hétvégén családjával együtt tartózkodott Olaszországban, és szombaton hivatalos megbeszéléseket is folytatott a Vatikán magas rangú tisztviselőivel – azonban ezeken Ferenc pápa már nem vett részt, mivel éppen kettős tüdőgyulladásból lábadozott.
A pápa és a Vatikán korábban többször is bírálta Donald Trump kormányzatának több intézkedését, különösen a bevándorláspolitikát. Ferenc pápa „szégyennek” nevezte az amerikai bevándorlási szigorításokat, valamint elítélte a külföldi segélyek és a hazai jóléti programok drasztikus csökkentését is.
JD Vance, aki 2019-ben tért át a katolikus hitre, korábban középkori katolikus tanításokra hivatkozva próbálta igazolni a Trump-féle politikai irányvonalat.
A pápa azonban egy februári nyílt levelében – amelyet az amerikai katolikus püspököknek címzett – egyértelműen elutasította ezt az érvelést, és „súlyos válságnak” nevezte Trump bevándorlási tervét az Egyesült Államok számára.