Néhány nappal azt követően, hogy szentté avatta II. János Pál pápát és XXIII. János pápát, Ferenc pápa a Twitteren szólt a követőihez. Az egyházfő azt írta, a „társadalmi rossz gyökere” nem más, mint az egyenlőtlenség, ezzel küszködik a legtöbb ember a világon.
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
A pápa üzenete rövid volt, semmiféle magyarázó szöveget nem társított hozzá, de a kérdésfelvetés szervesen illeszkedik az egyházfőnek az elmúlt időszakban, a szegénység kapcsán tett megjegyzései sorába. Ezek szerint minden egyénnek meg kell érteni, hogy felelőssége van a segítségre szoruló embertársaival szemben.
„Senki ne gondolja közülünk, hogy fel van mentve a szegényekről való gondoskodás és a társadalmi igazságosságért való kiállás alól” – írta Ferenc pápa, aki szegény egyházat, és a szegényekért fellépő egyházat szeretne. Hozzátette: az embereknek elsősorban a szeretteikkel és a szegényekkel kell törődnie.
Megjegyezte: a pénznek szolgálni kell, nem kirekeszteni.
„A pápa az egész világot szereti, szegényeket és gazdagokat egyaránt, és Krisztus nevében kötelessége arra emlékeztetni a gazdagokat, hogy tiszteljék és segítsék a szegényeket” – fogalmazott.