A család emberi és társadalmi erejéről beszélt Ferenc pápa vasárnap a római Szent Péter bazilikában, ahol húsz párt esketett össze, közöttük már együttélőket és gyerekeseket is.
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
A menyasszonyok és a vőlegények a római egyházmegye plébániáiról érkeztek. A legfiatalabb pár tagjai még nem voltak harminc évesek, a legidősebbek ötven felettiek voltak. Többségük régóta élettársi kapcsolatban élt már. Az egyik mennyasszonyt egy korábbi kapcsolatából született gyermeke kísérte. Az egyik vőlegénynek ez volt a második házassága, miután az előzőt az egyház érvénytelenítette.
Ferenc pápa, amikor összeadta őket, mind a negyvenüktől külön-külön megkérdezte, készen állnak-e a házasságra.
„Felmérhetetlen az az erő, az az emberi energia, amely a családban összpontosul: kölcsönös segítség, nevelés, kapcsolattartás, az örömök és nehézségek egymással való megosztása” – mondta Ferenc pápa. Hangsúlyozta: a család az első lépcső, ahol az embert „formázzák”, és a család a társadalom „téglája” is. Az egyházfő hozzátette: a házasság egy férfi és egy nő közös útja.
„A házasság nem fikció, nem tévéfilm, a család az igazi élet. Nem könnyű útról van szó, de ha a házasság konfliktusok nélküli lenne, nem lenne emberi!” – fogalmazott Ferenc pápa, aki gyakran hangoztatott tanácsát adta most is a házastársaknak: soha ne fejezzék be úgy a napjukat, hogy nem kötnek békét egymással.
Utoljára II. János Pál részesített párokat a házasság szentségében az 1994-es családi világtalálkozón és a 2000-es jubileumi szent évben.
A Ferenc pápa által tartott esküvő alig egy hónappal előzte meg az október 5-19. közötti vatikáni püspöki szinódust, amelynek éppen a család lesz a témája.