Ferdinand Waldo Demara, a „Nagy Szélhámos”, 1921-ben született Lawrence-ben, Massachusetts államban.
Élete során Ferdinand Demara több különböző szerepet is magára öltött, volt többek között ügyvéd, seriffhelyettes, mérnök, pszichológus, börtönőr, sőt, még szerzetes is, de a legnagyszerűbb és egyben legveszélyesebb „alakítása” a kanadai haditengerészetnél volt orvosként.
Ferdinand Demara számos identitást teremtett magának, és olyan jól alakította a kiszemelt karaktereket, hogy senkinek nem jutott eszébe ellenőrizni a múltját.
Orvos lett a kanadai hadseregnél
1950 nyarára Demarát egyszer már elítélték személyiséglopásért, és azért, hogy engedély nélkül praktizált pszichológusként. Ekkoriban ismerte meg a kanadai orvost, Joseph Cyrt, aki az Amerikai Egyesült Államokba emigrált, és segítségre volt szüksége a papírmunka elintézéséhez. Demara készségesen felajánlotta a segítségét, de közben másolatokat készített Cyr iratairól, és Kanadába utazott.
Ott felvette Joseph Cyr személyazonosságát, és jelentkezett a hadseregbe. A kanadai haditengerészetnek valóságos ultimátumot adott: vagy tisztként szolgálhat, és orvosként praktizál, vagy jelentkezik a hadseregbe közkatonának. Mivel nagy szükség volt képzett orvosokra, Demara kérelmét gyorsan elfogadták, tiszti rangot kapott, és a kanadai haditengerészet orvosa lett.
A csaló sebész, aki több katonát is sikeresen megműtött
A koreai háború idején megbízott tisztként Demara először a stadaconai haditengerészeti bázison szolgált. Itt sikerült meggyőznie más orvosokat, hogy állítsanak össze egy brosúrát, ami állítólag azoknak az erdészeknek készült, akik Kanada gyéren lakott területein élnek. Ez a füzet olyan orvosi információkat tartalmazott, amire vészhelyzetben szükségük lehetett, mivel azokon az elszigetelt helyeken nehéz segítséget találni. De a brosúra valójában természetesen nem az erdészeknek készült, hanem magának Demarának, aki ebből tanulta meg az alapokat, és ennek köszönhetően tökéletesen alakította dr. Cyr szerepét.
1951-ben áthelyezték az HMCS Cayuga nevű rombolóra, ahol ő volt az egyetlen hajóorvos. Demara itt a segédje, Bob Horchin, tudására támaszkodott, rábízta a kisebb sérülések ellátását és egyéb kisebb panaszok kezelését. Horchin örült, hogy a felettese nem irányítja minden mozdulatát, és nagyobb bizalmat szavaz neki.
Demara több katonát is megműtött, méghozzá sikeresen, de ironikus módon végül éppen azért bukott le, mert jól végezte a munkáját.
Hogy leplezték le Ferdinand Demarát?
Miközben a Cayuga Korea partjai mellett állomásozott, három koreai menekültet vittek a hajóra, akiknek sürgős orvosi ellátásra volt szükségük. Az orvosi szakkönyvekre és Horchin tudására támaszkodva, Demara mindhármukat sikeresen kezelte.
Sőt, mi több, az egyik katonán sikeres amputációt is végrehajtott. A műtét előtt ugyan látták, hogy orvosi szakkönyveket lapozgat, de senki nem gyanakodott rá.
Joseph Cyr képességeinek híre gyorsan elterjedt, és amikor az igazi Cyr édesanyja elolvasott egy cikket az újságban, ami a fiáról szólt, de egy másik férfi fotója szerepelt a cikk mellett, fény derült a csalásra. Az igazi Joseph Cyr Brunswickben praktizált, Maine államban.
A nyomozás során Ferdinand Demarát leleplezték, de, hogy elkerüljék a botrányt, a kanadai kormány úgy döntött, egyszerűen visszatoloncolja a csalót az Egyesült Államokba.
Demara élete orvosi „pályafutása” után
Amerikába visszatérve, Demara egy ideig a szülővárosában élt, ahol különböző alkalmi munkákat vállalt, és egyre nagyobb „hírnévre” tett szert a”nagy csalóként”.
1952-ben úgy döntött, hogy eladja a történetét a Life magazinnak.
Ebben az időszakban meghízott és az itallal is gondjai voltak, de végül úgy döntött, itt az ideje, hogy újra visszatérjen a játékba.
Sikerült valahogy szert tennie egy Ben Jones nevű férfi adataira, és ismét eltűnt szem elől. Ben Jones-ként a texasi Huntsville-i börtönben kezdett dolgozni börtönőrként. Mivel példásan végezte a munkáját, rábízták a börtön maximális biztonsági szárnyának irányítását, ahol a legveszélyesebb bűnözőket tartották fogva.
1956-ban, a börtönben bevezettek egy oktatási programot, amely újságokat és magazinokat biztosított a foglyoknak, hogy legyen mit olvasniuk. Az egyik fogoly rátalált a Life magazinban megjelent cikkre, amiből megismerte Demara történetét. Bár amikor felettesei kérdőre vonták, Demara kategorikusan tagadta, hogy ő lenne a cikkben szereplő férfi, végül mégis a menekülés mellett döntött.
1957-ben elfogták North Havenben, és 6 hónapra börtönbe került.
Miután kiszabadult, megjelent néhány tévéműsorban, sőt, a The Hypnotic Eye című horrorfilmben is feltűnt.
Szélhámosként szerzett hírneve innentől már egészen 1981-ben bekövetkezett haláláig követte őt.
Mi volt Ferdinand Demara módszerének titka?
Demara rendkívül intelligens volt, és kiváló memóriával rendelkezett. Ezenkívül az a tény, hogy számos különböző szakértő szerepét eljátszotta, segített neki abban, hogy több területen is kiterjedt tudásra tegyen szert.
Mindemellett karizmatikus személyisége és természetes ösztönei is a segítségére voltak, így sikerült megtévesztenie a környezetét.
Demara ugyanakkor a munkahelyi szokások és társadalmi konvenciók gyors megértésében és elsajátításában is jeleskedett.
Azzal, hogy orvosként, pszichológusként, börtönőrként, stb. úgymond megengedte a beosztottjainak, hogy elvégezzenek olyan munkákat, amiket lényegében neki kellett volna elvégeznie, elnyerte beosztottjainak bizalmát és megbecsülését.
Ferdinand Demara a tökéletes példa arra, hogy miért kellene a munkaadóknak inkább a jelentkezők képességeire fektetni a hangsúlyt egy állásinterjún a szükséges dokumentumok helyett.