KuriózumFelháborodott a maja közösség a világvégét illető csalás miatt

Felháborodott a maja közösség a világvégét illető csalás miatt

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket Facebook Messengeren, a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

A maja kultúra apokalipszist ábrázoló naptáráról pár éve egy teljesen félremagyarázott elmélet járt be a világot, miszerint 2012. december 21-én eljön a világvége, minden elpusztul, és csak egy kiválasztott közösség fogja túlélni a természeti csapások – Isten haragja – tömkelegét.

Ezt az elméletet, vagy sokkal inkább kacsát, megelégelte a Dél-Amerikai maja közösség, és végre hangot adtak nemtetszésüknek. Szerintük ez az egész cirkusz egy kitalált marketingfogás, aminek semmi köze nincs a kultúrájukhoz, vagy a hitükhöz.

A valóság az, hogy az évezredekkel ezelőtt készült maja kőnaptár csupán egy “aranykor” eljövetelét vetítette előre, ami arról szól, hogy az eddig megismert világ (amely egy periódust jelent, időben), leomlik, megszűnik, és egy jobb világ (periódus) kezdődik. A maja közösség vezetője felkérte a guatemalai kormányt, hogy mondja el az igazságot a naptárról, és vessenek véget a világvége pletykáknak végleg.

“Egy csalásról beszélünk. Hazugság és félremagyarázás az egész, amelyet gazdasági ambíciók táplálnak. A kormány, és minden egyes tudós, elfelejtette közölni a ciklusok szerepét a maja hitvilágban”, mondta Oxlaljuj Ajpop, a maja szövetség vezetője.

A valóság az, hogy a maja nép semmilyen mágikus képességgel nem rendelkezett, nem tudta megjósolni a világvégét – de nem is akarta. Csupán egy nagyjából 5200 éves óriásciklusban számolta az idő múlását, melyeket kisebb periódusokra osztottak, és most, december 21-én jár le a legvégső, majd pedig kezdődik elölről az egész.

Oxlaljuj Ajpop az állítja, hogy a ciklusok lejártával komoly változások veszik kezdetét szellemi, családi és közösségi szinten az emberekben, egy újabb szintre lépünk, ahol a természet és az ember közötti harmónia foglalja el a legfontosabb szerepet.

A történet akkor vált világhírűvé, amikor a tucatnyi tudós a nonszensz magyarázatokkal teli könyveit értékesíteni szerette volna felfújt történetével.

A kortárs maja bennszülöttek azért haragosak, mert évek óta tűrik a hülyeségeket az ősi időszámításukról, és mindeddig nem szándékoztak komolyabban szót emelni, mivel szó mi szó, ők is egészen jól profitáltak a turistákból, turizmusból. Így, december 21-hez közeledve, kezd elegük lenni a hatalmas nyilvánosságnak örvendő hülyeségből, és nem szeretnék, ha ez a média-kacsa, a “Maja Világvége”, az ők bőrükön csattanna. Egyszóval nem szeretnének hibásak lenni a csalás miatt.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Aktuális kedvencek



    Ez is tetszeni fog

    Kapcsolódó cikkek