A jelenleg orvosilag helyesnek tartott italfogyasztás felére csökkentése angol tudósok szerint sok életet megmenthetne a szigetországban.
» 3 csillagjegy, akikre csak úgy árad a szerencse 2023 őszén
» A nő megváltoztatta a végrendeletét, miután megtudta, hogy a fia megcsalta a feleségét: „Azokat jutalmazza, akik megérdemlik”
» „A vőlegényem négyszer többet keres nálam, de nem hajlandó osztozni az anyagiakon”
» A férfi szerelme furcsán kezdett viselkedni, miután megszületett a gyerekük – ledöbbent, amikor megtudta az igazságot a nőről
A mérsékelt alkoholfogyasztás szívvédő hatású, de jelentős különbségek vannak abban, hogy ki mit ért mértékletes iváson. Az Oxfordi Egyetem kutatócsoportja a brit orvosi hetilapban tette közzé tanulmányát arról, hogyan lehetne csökkenteni az alkohol okozta halálozást.
Számításaik kiindulópontja az volt, hogy az alkohol tizenegy súlyos és krónikus betegség – ötféle rosszindulatú daganat, koszorúér-betegség, szélütés, magas vérnyomás, májzsugor, epilepszia és cukorbetegség – kifejlődésében játszik szerepet. Ezek a kóros állapotok évente 170 ezer ember halálát okozzák Angliában.
Korábbi megfigyelések és nemzetközi statisztikák alapján az angol egészségügyi hatóságok eddig azt tartották biztonságosnak, ha a férfiak napi 3-4 egységnyi, a nők 2-3 egységnyi szeszes italnál nem fogyasztanak többet. (Egy egységnek 10 milliliter tiszta szesz számít, ami egy pohár sörnek, egy deci bornak vagy három centiliter tömény italnak felel meg.)
A kutatócsoport arra a következtetésre jutott, hogy ha az eddigi fejadagnak csak a felét innák meg az angolok, a szeszfogyasztáshoz köthető betegségekből eredő halálozások száma jelentősen csökkenne, és átlagosan 4600 emberrel kevesebb fejezné be életét minden évben. A becsült értékek a 2006-ban rögzített statisztikák alapján készültek.
A cikkhez hozzászóló szakemberek is fölfigyeltek a tanulmány táblázataiban közölt számokra, amelyek alapján a szívroham következtében elhunyt emberek száma az előbbi ajánlás betartása esetén kissé növekedne, mivel a mértékletes alkoholfogyasztás – kiváltképp vörösbor ivása a mediterrán konyha alapvető részeként – késlelteti a koszorúér-betegség kifejlődését. A kutatók azonban hangsúlyozták, hogy a statisztikai értékelés alapján a szívbetegségből eredő halálozás évente átlag mintegy 850-nel több lenne ugyan, de jelentősen kevesebb ember halna meg rák vagy májzsugor következtében.
Forrás: MTI