Bár már félévesek a születésükkor egymás kezét fogó ikerlányok, még ma is teljesen elválaszthatatlanok, mondhatni egyetlen percet sem töltenek egymás nélkül.
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott

Sarah Thistlethwait és férje Bill nagyon szeretett volna gyereket, azonban annak idején az orvosok közölték velük, hogy természetes módon ez nem lehetséges. Ezért úgy döntöttek, hogy a mesterséges megtermékenyítést választják. A módszer annyira sikeres volt esetükben, hogy két csodaszép kislány lett az eredménye.
Szaknéven mono-mono ikreknek hívják őket, vagyis közös magzatburokban fejlődtek, és egy méhlepényen osztoztak. Tízezer ikerterhességből egy az esélye az ilyen fajta terhességnek, annyira ritka. Sőt, eléggé veszélyes is, hiszen a közös magzatburok növeli a genetikai betegségek kockázatát, és a köldökzsinór is egymásba tekeredhet.
Jenna és Jillian császármetszéssel jöttek a világra, ráadásul, mikor kiemelték őket egymás kezét fogták. Az ikerlányok teljesen egészségesek, és nagyon ragaszkodnak egymáshoz.
A szülők fél év elteltével is alig tudják megkülönböztetni őket, hiszen teljesen egyformák.
A család nagyon boldog, hogy a közös magzatburok ellenére a lányok egészségesek. Bill mindig is három gyerekre vágyott, arra azonban nem számított, hogy egyszerre kettő is lesz.
Forrás: Hír24.hu