KuriózumEzzel az afrikai módszerrel akár 6 hónapig is tartósítani lehet a paradicsomokat!

Ezzel az afrikai módszerrel akár 6 hónapig is tartósítani lehet a paradicsomokat!

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon és a Google Hírek-en!

Egy burundi származású férfinak köszönhetően már akár 6 hónapig is tarolhatjuk a paradicsomokat, anélkül, hogy azok megromolnának.

Vital Nduwimana megelégelte, hogy a paradicsomait nem tudja elég hatékonyan tartósítani, így ha nem sikerült időben eladnia a piros színű, finom terményeit, akkor azok megromlottak és ki kellett dobnia.

“Sosem tudtam eladni az összes paradicsomot, amit leszedtem, hiszen a nagyrésze mindig 4-5 nap múlva megromlott, amit már nem árulhattam. 2015-ben megpróbáltam valami megoldás után nézni” – mondta a burundi gazda, aki szinte minden módszert kipróbált, vízben és homokban is tárolta a paradicsomokat, de nem segített semmi sem.

Egy nap azonban észrevette, hogy a banánfák árnyékában, a kidobott hamuban pihenő paradicsomai nem romlottak meg, így kísérletezésbe kezdett. A tartósítás kulcsa hamarosan a hamu lett, így a férfi fahamuval, ami a tűzhelyből került ki, megtöltött ládákban kezdte tárolni a paradicsomokat, és úgy is vitte a piacra.

A módszer bevált, így már akár 5-6 hónapig is jól elvannak a paradicsomok, amiket így már nem kell kidobnia, hiszen nem romlanak meg. Érdemes lennek itthon is kipróbálni a módszert.

Legfrissebb

Hirdetés

Aktuális kedvencek

Ez is tetszeni fog

Kapcsolódó cikkek