A Wuhan-i Jinyintan Kórház orvosai, elsőkként vették fel a harcot a koronavírussal, és mára egyre többet sikerült megtudniuk arról, hogy ez az új vírusfajta milyen hatást is fejt ki az emberi szervezetre, melyek a vele járó tünetegyüttesek, milyen esetben fejti ki romboló hatását, és hogyan lehet esetleg gyógyítani.
A Lancet nevű orvosi folyóiratban, az orvosok közzétették az első 99 páciens kezelésének részletes adatait. A vírus elsősorban a tüdőt támadja!
Mind a 99 páciens tüdőgyulladás gyanújával került kórházba, azaz a betegek tüdeje begyulladt, és a tüdősejtek vízzel teltek fel.
A 99 beteg közül az alábbi tünetek jelentkeztek:
- 82-en lázasak voltak;
- 81-en köhögtek;
- 31 páciens légzési nehézséggel küzdött;
- 11-en izomfájdalomra panaszkodtak;
- 9 közülük zavart volt;
- 8 betegnél fejfájás jelentkezett;
- 5-en a torkukat fájlalták;
Az első elhalálozások
Az első két elhalálozott páciens egészségesnek tűnt, bár mindkettő komoly dohányosnak számított, mely egyértelműen a tüdőműködésüket gyengítette. Az egyik közülük egy 61 éves férfi volt, aki akut tüdőgyulladás diagnózisával érkezett a kórházba. Ugyanakkor akut légzési nehézségekkel küzdött, ami azt jelentette, hogy a tüdő nem volt képes a szervezet oxigénellátására. Bár a beteg esetében mesterséges lélegeztetést alkalmaztak, a tüdők feladták a harcot, és a szíve leállt. A beteg a kórházba kerülése után 11 nappal hunyt el.
A második páciens egy 69 éves férfi volt, akinél akut légzési nehézséget állapítottak meg az orvosok, akik egy műtüdőre kapcsolták a beteget, de ez sem bizonyult elégnek az életben maradásához. Ez a beteg a tüdőgyulladásba halt bele, mivel a vérnyomás drasztikus csökkenésével, a szervezete szeptikus sokkot szenvedett.
Ezt már olvastad? Dr. Kemenesi Gábor virológus: “Több ember hal meg évente szezonális influenzában mint ebben a járványban fog.”
A betegek legkevesebb 10% elhalálozott.
2020. január 25-én, a 99 páciens közül:
- 57 kórházi kezelés alatt állt;
- 31 beteg elhagyta a kórházat;
- 11-en pedig elhaláloztak.
Ez azt jelenti, hogy a kór elhalálozási rátája 11%, amely növekedhet még a többi páciens halála révén, de sok ember esetében a tünetek annyira elenyészőek, hogy esetükben nem szükséges kórházi kezelés.
Piaci árusok
Úgy tartják, hogy a Huanan-i piacon árusított halak és tenger gyümölcsei jelenhették a fertőzés gócpontját, melyet 2019 nCoV, azaz koronavírusnak neveztek el. A 99 páciens közül, 49 kontaktusba került valamilyen módon a Huanan-i piaccal, ugyanis 47-en itt dolgoztak eladóként vagy menedzserként, 2-en pedig vásárlók voltak.
Ezt már olvastad? Híres sebész a koronavírusról: 7 ok, amiért nem szabad pánikba esni
A középkorú férfiak vannak legjobban kitéve a fertőzés veszélyének.
A 99 beteg zöme középkorú férfi, azaz 56 és 67 év közöttiek. Az utóbbi adatok szerint, azonban a vírus egyformán szedi áldozatait mindkét nemből. A Kínai Betegség Megelőzési Központ adatai szerint, a fertőzöttek közül általában 1.2-en férfiak, míg 1.0 nők voltak.
Ennek két magyarázata lehetséges:
A férfiak hajlamosabbak a megbetegedésre és az ezt követő kórházi kezelésre. Lehetséges, hogy a fertőzés felbukkanásának pillanatában, a férfiak szociális és kulturális okokból kifolyólag, jobban ki voltak téve a betegségnek.
Dr. Li Zhang szerint: „A nők fertőzéssel szembeni ellenállása az X kromoszóma védelmének köszönhető, valamint a nemi hormonoknak, melyeknek fontos szerepük van az immunitásban.”
Mi történik azokkal a fertőzöttekkel, akik más betegségben is szenvednek?
A 99 beteg legtöbbje más betegségekkel is küzdött, mely által kiszolgáltatottabbakká váltak a vírusfertőzéssel szemben, mivel immunrendszerük le volt gyengülve. 40 páciens esetében a szívműködés volt gyenge.
12 páciens esetében a cukorbetegség állt fenn.
Ezt már olvastad? Egyetemi lektor írása a “gyilkos” koronavírussal kapcsolatos információk manipulálásáról
A kínai Nemzeti Egészségügyi Komisszió közzétette a hírt, miszerint csütörtökig, 2000 új fertőzöttet regisztráltak, így a megbetegedések száma elérte a 9692 (szerk. megj. az adatok napról napra emelkednek).
A kínai hatóságok tudósítása szerint, csütörtök folyamán 42 személy halálozott el a fertőzés következtében Kína területén, így az elhalálozások száma együttesen elérte a 213-at.
Az Egészségügy Világszervezet, ugyancsak csütörtökön jelentette be, hogy a koronavírus fertőzés globális méretet öltött, mely „váratlan”, „szokatlan” és „nagyon súlyos”.