HolotropikumAlternatív gyógyászatEzért érdemes naponta legalább 3 percig lábat masszírozni!

Ezért érdemes naponta legalább 3 percig lábat masszírozni!

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Egész nap cipelik a testsúlyunkat, elvisznek A-pontból B-pontba, és szinte minden helyzetben készenlétben vannak, hogy segítsék a mozgásunkat, haladásunkat.

labmasszazs

Igen, talpaink hihetetlen feladatokat látnak el, de sajnos kevés figyelem jut rájuk, ehelyett belepréseljük őket kényelmetlen cipőkbe, egészségtelen zoknikba. Nos, most itt az ideje, hogy velük is foglalkozzunk, és ezáltal az egész testünk-lelkünk felfrissül.

Ebben segít az alábbi videó is. Csak annyi a dolgunk, hogy elindítsuk, és utánozzuk a látottakat. Adjuk meg az örömet talpainknak, mindössze 3 percnyi időbe telik.

A következő összeállítást Rich Poley készítette, és kilenc lépést tartalmaz.

1. Helyezzük kényelembe lábunkat, amelyet meg szeretnénk masszírozni.

2. A kiválasztott lábfejet melegítsük be, jó alaposan simítsuk végig a kezünkkel, a lábujjaktól a bokáig.

3. Markolásszuk alaposan végig a lábfejet, szintén lábujjtól a sarokig, bokáig.

4. Csavargassuk, masszírozzuk meg a lábujjakat.

5. Két hüvelykujjunkkal jól masszírozzuk végig a lábfej oldalsó részeit. A maradék nyolc ujjunkkal a lábfej felső részét is masszírozzuk közbe.

6. Ugyanazt a technikát kell megismételni, mint az 5. pontban, csak nyomás helyett végezzük körkörös mozdulatokat.

7. Koncentráljuk a bokára, és a szomszédos részekre. Nyomkodjuk, masszírozzuk meg itt is alaposan a dolgokat.

8. Ismételjük meg a 3. pontot, alaposan fogdossuk, markolásszuk végig az egész lábfejet.

9. Begörbített ujjakkal ütögessük talpunkat, lábfejünk felső részét.

Ennyi. A kényeztetés után álljunk talpra és járjunk egyet. Teljesen jobban fogjuk érezni magunkat.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Aktuális kedvencek



    Ez is tetszeni fog

    Kapcsolódó cikkek