A lánykérés módja a történelem folyamán ugyan változott, de most is ugyanolyan emelkedett, érzelemdús és megható pillanatokat tartogat, mint egykoron. Vannak férfiak, akik nem szeretnek nagy feneket kerekíteni a lánykérésnek, míg mások nagy felhajtás és külsőségek mellett kérik meg a kiválasztottjuk kezét. Az igazi lovagok viszont a kreativitásukat is használják egy ilyen esetben, hisz a siker így garantált.
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
Ekként cselekedett egy amerikai férfi is, Brad, aki leleményes módon kérte meg barátnője, Jovan kezét. Brad sokakkal ellentétben nem egy romantikus, eldugott helyet választott, hanem az utcát szemelte ki a nagy esemény színhelyéül.
Ráadásul meghívta a jövőbeni felesége barátai és rokonait is, akik egy előre kitalált és jól begyakorolt forgatókönyv szerint énekeltek és táncoltak. A rokonok és barátok mellett ugyanakkor 40 táncos is mindent megtett a sikeres lánykérés érdekében.
A hatás természetesen nem maradt el, és Jovan igennel válaszolt a kérdésre. Az alábbiakban videón is megnézhetik a hihetetlen lánykérés fontosabb jeleneteit.
https://www.youtube.com/watch?v=SWP2bW5B0Zw