Mi történik, amikor először csókol meg a lelkitársad?

Az első csók mindenki számára egy nagyon intenzív és emlékezetes pillanat. Ezzel egyidőben a partnerek között egy igen erős testi és lelki szövetség alakul ki, mely elengedhetetlenül fontos a szerelem és az intim pillanatok megéléséhez.

A legtöbb ember számára varázslatos az első csók, főleg, ha valaki olyan szerencsés, hogy mindezt a lelki társával élheti át.

“Lelki” csók

Egy csók tele van szeretettel, bizalommal, érzelmekkel és intimitással. Gondolj vissza egy igazán emlékezetes csókra, mit éreztél, mit éltél át közben? Miért érezted különlegesebbnek, mint az összes többi csókot addig?

Bizony, nehéz szavakkal leírni, hogy mit éreztél abban a pillanatban. Ennek pedig az lehet az oka, hogy a csók nem feltétlenül csak fizikai síkon történik, hanem lelki síkon is összekapcsolja az embereket. Az ajkak fizikailag megérintik egymást, de mindeközben a testen keresztül a lelkek is összekapcsolódnak.

Spirituális kapcsolat

Minden kapcsolatban beszélhetünk lelki kapcsolatról is, azonban a lelkitársak közötti kapcsolat semmihez sem fogható intenzitású. Az első csók után a lelkitársak úgy érzik magukat, mintha az aurájuk összekapcsolódna, és egy órási vihar erősségével vonulna át rajtuk az érzelem. A test és a lélek eggyé lesz.

Az első csók után

A mindent elsöprő csók után kezdődik csak az igazi kaland, amikor a két lélek úgy dönt, hogy együtt folytatja útját. Az igazi szerelemre gyengédség, őszinteség, bizalom, spiritualitás, megbízhatóság, összetartozás jellemző, és ezt az első percben érezni fogod, ha találkoztál a lelki társaddal.

Ha érdekelnek további cikkeink, csatlakozz a Filantropikusok csoportunkhoz! , vagy kövess minket a Pinteresten, vagy iratkozz fel a hírlevelünkre.