Ez a világ egyik legszuperebb lánykérése! Nézd meg milyen ötlettel állt elő a srác, hogy feleségül kérje szerelmét.
„Mikor eldöntöttem, hogy megkérem Amy kezét, akivel a középiskola óta járunk, igazán különleges dolgot szerettem volna összehozni, hogy mindig is emlékezzen arra a pillanatra, mikor felteszem neki azt a bizonyos kérdést. És természetesen azt is el szerettem volna érni, hogy minderről sejtelmes se legyen” – meséli egy szerencsés és kreativitással megáldott fiatalember, aki az alábbi videóban bemutatja, hogy mit is jelent ma a 21. században a lánykérés fogalma.
Az előkészületeket valószínűleg több hét is megelőzhette, hiszen a srác a Magic együttes Rude című számára egy saját videoklipet forgatott, amely szintén a lánykérésről szól, ugyanazon forgatókönyv szerint készült a házi kisfilm is.
A dolog lényege, hogy a fiatalok moziba indulnak, de a szünetben a srác kimegy a mosdóba, és ekkor kerül levetítésre a videó is. A jövőbeli ara láthatóan nagyon jól szórakozik az egészen, de mikor hősünk visszaérkezik, kezében egy pezsgősüveggel, a másikban egy csokor virággal, akkor már komolyabbra fordul a dolog.
A barátok körében pedig a bűvös kérdés is elhangzik, amire a válasz természetesen, IGEN.