Elég gyakori gond, hogy az egy-két éves gyerkőcök nem akarnak időben lefeküdni, ezt pedig az amúgy is fáradt szülők nehezen viselik. De ez az édesapa kivételt képez, ugyanis rosszcsont kislányát dallal igyekszik álomra bírni, mindezt az alábbi videófelvételen is megörökítette.
» 3 csillagjegy, akikre csak úgy árad a szerencse 2023 őszén
» A nő megváltoztatta a végrendeletét, miután megtudta, hogy a fia megcsalta a feleségét: „Azokat jutalmazza, akik megérdemlik”
» „A vőlegényem négyszer többet keres nálam, de nem hajlandó osztozni az anyagiakon”
» A férfi szerelme furcsán kezdett viselkedni, miután megszületett a gyerekük – ledöbbent, amikor megtudta az igazságot a nőről
Meg kell hagyni, hogy a férfinek csodálatos hangja van, és ha nem is azt a tipikus altatódalt énekli, mégis az apróság láthatóan megnyugszik hangjától. Ez annak is betudható, hogy a kicsi lány apja biztonságot nyújtó karjaiban van, és közben ringatják is.
A felvétel végén a nagyobb lánykának is megtetszik az elalvást ösztönző produkció, így ő is édesapja karjában köt ki. Az előadott dal Sam Cook – A Change is Gonna Come című szerzeménye.
Remélhetőleg a lányok mindvégig emlékezni fognak erre a nagyszerű pillanatra.
Nézd meg a felvételt és oszd meg barátaiddal!