Ez a kislány már alig 5 évesen megtapasztalt minden rosszat, amit a világ csak tartogathat egy kisgyerek számára. Nevelőszülőkhöz került, ám titkon hitt abban, hogy az édesanyja majd egyszer elmegy érte, de egy idő után ezt az álmát egy sokkal jobbra cserélte.
Krysten Roberts még a mai napig is tisztán emlékszik életének arra a pontjára, ahol gyökeresen változott meg minden. 1998-ban, amikor még csak 5 éves volt kiemelték a családjából, hiszen a szakvélemények alapján a család képtelen volt megfelelőképp nevelni őt.
A Roberts családban mindennaposak voltak a bolti rablások, sőt a felnőtt tagok hosszú hetekre is eltűntek otthonról, így a gyerekek napokig felügyelet nélkül maradtak és nem volt, amit enniük.

Aztán a hatóságok léptek és Krysten néhány nap leforgása alatt már bele is került a nevelőszülői rendszerbe, amelyet az elején nagyon nehezen volt csak képes elfogadni. Napokig sírt a szülei és a testvérei miatt.
„Csak napközben lehetek itt. Anya aztán értem jön” – gondolta akkor a mindössze 5 éves kislány.
A lány aztán nagyon sokáig reménykedett, hogy eljön az a nap, amikor minden olyan lesz, mint régen. A nevelőszülőknél és az otthonokban való elhelyezés komoly sebeket ejtett Krysten lelkében, olyannyira, hogy fiatal tinédzser korára már komoly depresszióval kellett megküzdenie.

„7 évet töltöttem a nevelőprogramban és különböző otthonokban és sosem adtak örökbe, mert anyám jogairól nem mondtak le. Ott felejtettek a rendszerben” – emlékezett vissza Krysten.
A fiatal lány emiatt úgy érezte, őt senki sem képes szeretni és senkinek sem kell. Aztán 21 évesen bekerült egy dadaképző iskolába, ahol néhány nap erejéig kénytelen volt az egyik osztálytársánál meghúzni magát. Az osztálytársának családja nagyon örült, hogy vendégül láthatja a lányt, és ekkor valami nagyszerű történt.
A család örökbe akarta fogadni Krystent.

„2015. március 27-én, 22 évesen hivatalosan is adoptáltak. Ennyi év után végre lett egy családom” – emlékezett vissza a lány.
„Isten teljesen váratlan módon gyógyította be a sebeimet. Küzdeni kell azért, az életért, amire vágysz” – tette hozzá.