Amikor a bántalmazás szót halljuk, általában a fizikai és nem érzelmi bántalmazásra gondolunk. Bár a szónak mindkét formája káros és elfogadhatatlan, mégis az érzelmi bántalmazás az, amely fájó nyomokat hagy egy emberben, amit akár életünk végéig magunkkal cipelünk. Az érzelmi bántalmazás nem hagy ugyan kék foltokat rajtunk, de mély és vérző sebeket ejt, sokszor észrevétlenül, amelyeknek a jelenléte csak később, felnőttkorban válik nyilvánvalóvá.
Gyerekkorban általában nem realizáljuk, hogy romboló környezetben nevelkedünk – mert csak ezt a bánásmódot ismertük. Ebbe születtünk, ez válik normálissá számunkra. De ahogy felnővünk, sokan felismerjük, hogy az olyan mintákat, mint például a „ki kell érdemelnem a szeretetet”, „ha nem vagyok tökéletes, akkor kudarcot vallok”, „nem lehetek önmagam mások előtt” és „értéktelen vagyok”, bizony mind a gyerekkorunkból, egy bántalmazó kapcsolatból hozzuk. A probléma csak az, hogy az egészségtelen megküzdési mechanizmusokat nem mindig lehet a logikával felülírni, és sokszor szakember segítsége ajánlott a benned élő „belső gyermek” meggyógyításához.
Ne feledd: a gyógyulás lehetséges! Le lehet győzni ezeket a fájdalmas tendenciákat, ha sikerül felismerned őket. Szakértői segítséggel és terápiák sokszínűségével a gyermekkori traumák igenis feloldhatók, levetkőzhetők. Segítséget kérni soha nem szégyen, függetlenül attól, hogy mennyi idő telt el a trauma óta.
1. Személyiségzavarok
Gyerekkorban az agyunk több fejlődési szakaszon megy át, és ezeket a bántalmazás negatív módon befolyásolhatja. Kutatások bizonyítják, hogy azon felnőtteknél, akiket korábban az érzelmi bántalmazás valamely formája érintett, változások mutatkoztak az impulzusokkal, a stresszreakciókkal és az érzelmi szabályozással kapcsolatos agyi régiókban. Ez azt jelenti, ezek a felnőttek gyakran szembesülnek kötődési problémákkal, paranoiával, az elhagyatottságtól való félelemmel vagy akár ennél súlyosabb személyiségzavarokkal.
2. Mentális egészségügyi problémák
Szintén kutatásokból derült ki, hogy a gyermekkori traumát átélt emberek hajlamosabbak a depresszióra, szorongásra, és nagyobb valószínűséggel fordulnak kábítószerhez vagy élnek kicsapongó életmódot. Mindezt eredményezheti az, hogy el kellett fojtaniuk az érzelmeiket, sosem beszélhettek a problémáikról, nem hallgatták meg őket, így gyakorlatilag nem tanulták meg, miként kezeljék a kényes helyzeteket vagy oldják a bennük lévő feszültséget.
3. Túl sok bocsánatkérés
Azt mondják, bocsánatot kérni is tudni kell, mert nem mindenki képes belátni, hogy hibázott. Gyerekkori traumából adódóan viszont hajlamosak vagyunk akkor is bocsánatot kérni, amikor nem indokolt, csak hogy megelőzzünk egy konfliktust. Gyerekként ez egy túlélési technika, ami általában eredményhez vezetett, felnőttként viszont az önfeláldozás és a felelősségvállalás jele valamiért, amit nagy valószínűséggel nem is te követtél el.
4. Tisztázatlan önismeret
Egy egészséges környezetben fejlődő gyermek képes felfedezni önmagát, a saját személyiségét, érdeklődési körét, szenvedélyét. Egy bántalmazott kiskorú azonban korlátozott képességekkel nő fel, alacsony önértékeléssel, identitáshiánnyal. Fogalma nincs, mi érdekli, mit szeret, mit csinálna szívesen, így még az érzéseivel sincs tisztában. Ez a fajta határozatlanság felnőttként frusztrálhatja őt, de másokat is, és megterhelheti a kapcsolatokat.
5. Félelem a konfliktusoktól
Egy konfliktusokkal teli környezetben nevelkedő gyermek egy dolgot tanul meg: a bizonytalanságot. Nem érzi magát biztonságban, egy hangos zajra vagy kiabálásra rögtön bezár, nehezen nyit mások felé, állandó készenlétben áll. A konfliktusok legapróbb jelére is szoronghat vagy menekül.
6. Keménynek lenni önmagunkkal szemben
Egy gyerek, aki abban a hitben nő fel, hogy a tevékenységben lelt öröm helyett a tökéletességre törekedjen (egyébként hozzá se lásson a feladathoz), felnőttként túl kritikussá, perfekcionistává válik. Bár ez kívülről előnyös tulajdonságnak tűnik, belülről tönkreteszi az embert: egy ilyen felnőtt a legjobb eredmény ellenére is üresnek, értéktelennek érezheti magát, mert gyerekként nem tanulta meg, hogy az önbecsülés nem a tökéletességből fakad. Állandóan önmagát fogja hibáztatni, úgy érzi, nem elég jó, és ezért ostorozni fogja magát. Ezzel viszont megfosztja magát az élet igazi élvezetétől, és megnehezíti a saját dolgát a tanulmányok, munkavégzés, kapcsolatok terén is.
7. Bizalmi problémák
Azok a felnőttek, akik gyerekkorban saját magukra voltak utalva, abban a hitben nőnek fel, hogy ha ők nem gondoskodnak magukról, akkor senki más sem fog. Erős függetlenségérzet alakul ki bennük, ami később átfordulhat a másokba vetett bizalom hiányába és a segítségkérés elutasításába. Úgy érzik, ha kérnek, akkor adniuk kell valamit cserébe, ezért inkább távolságot tartanak, falakat építenek maguk köré, ami hátrányos lehet a kapcsolataik terén.
8. Érzelmi elérhetetlenség
Egy szeretetmegvonásban, elutasításban felnővő gyerek felnőttként hajlamos ezeket a mintákat követni és elutasítóan viselkedni, mert egyszerűen nem tanult meg szeretet befogadni és adni. Ugyanakkor hajlamosak ambivalens vagy elkerülő kötődési stílusokat kialakítani: félnek az elhagyástól, ezért inkább érzelmileg távol maradnak mindenkitől. Kívülről undoknak, hidegnek tűnnek, hogy még esélyt se adjanak arra, hogy őket valaki megszeresse, aztán meg elhagyja – így óvják magukat attól, hogy megsérüljenek.
9. A minta követése (vagy épp az attól való rettegés)
Aki egészségtelen környezetben nevelkedett, felnőttként általában két lehetőség közül választ: vagy követi a mintát, vagy teljesen ellenkezőleg cselekszik. A bántalmazás körforgását megtörni viszont nehéz feladat, ezért sok felnőtt anélkül választja ezt az utat, hogy tudatosulna benne, a viselkedése mérgező és érzelmi fájdalmat okozhat. Másfelől pedig, aki teljesen ellenkezőleg cselekszik, gyakorlatilag ő is a bántalmazás csapdájába esik: például hallgat ahelyett, hogy kibeszélné a problémáit, megtagadja magától a szülőséget, csak hogy ne ártson a gyerekének.
10. Fejletlen megküzdési stratégiák
Egy egészséges szülő-gyerek kapcsolatban, amikor a szülő megvigasztalja a gyereket, azzal megtanítja őt arra, hogyan nyugtassa meg önmagát. Így az ilyen felnőtt tudni fogja, hogy a problémákat csak úgy oldhatjuk meg, ha például kibeszéljük őket, zenét hallgatunk, megöleljük a másikat. Azok viszont, akik nem kaptak ilyen érzelmi támogatást, nem biztos, hogy felnőttként oldani tudják a negatív érzelmeiket – ezért gyakran egészségtelen megküzdési technikákhoz folyamodnak (evésrohamok, drogok, alkoholizmus).
11. A szeretet elfogadásának nehézségei
Egy olyan környezetben, ahol a szeretetet feltételekhez kötötték vagy manipulációs eszközként használták, a gyerek abban a hitben nőhet fel, hogy nem érdemli meg a szeretetet, vagy ami még rosszabb, hogy őt képtelenség szeretni. Ezért felnőttként bár nagyon tud szeretni, mások szeretetét elfogadni nehéz vagy lehetetlen számára. Gyakran hallhatjuk tőle: „ha ismernéd az igazi énemet, gyűlölnél engem”, és nem is hiszi el, merő hazugságnak tartja, ha valaki azt állítja, szereti őt.
12. Az öröm elfogadásának nehézségei
Akit gyerekkorában állandóan kritizáltak, megszóltak, irányítgattak, becsméreltek, az felnőttként nulla önbizalommal indulhat neki az életnek. Semmiben sem leli igazán örömét, mert eleve bűntudata van az eredmény miatt. Úgy érezheti, mindent rosszul csinál, és sosem fogja elhinni, hogy ő igenis jó valamiben.
