A videót készítő Lacey Butler édesanyja 15 évvel ezelőtt elvesztette jegygyűrűjét. Az asszony hónapokon keresztül szinte teljesen feldúlta a lakást, mindent tűvé téve, de a rakoncátlan gyűrű nyomára nem sikerült rátalálnia. Végül arra a következtetésre jutott, hogy valaki egyszerűen ellopta, vagy pedig valahol az utcán elvesztette.
De egy nap a lány apukája véletlenül belebotlik egy kis fadobozba, amelyben ott lapult a gyűrű. A férfi biztos volt benne, hogy a gyűrű megkerülése nagyon nagy érzelmi vihart okoz feleségében, de erre ő még rátenne egy lapáttal azzal, hogy 38 év házasság után újból megkéri neje kezét.
Az asszony éppen egy szekrényben pakolgat, mikor a férje megtalálja. Az gyorsan letérdel, majd pár pillanat várakozás következik, amíg a nő hajlandó egy pillantást vetni urára.
A nő aztán megfordul, és mintha csak ezt gondolná, amikor ránéz férjére: „Na, most már megint mit talált ki ez a bolond ember?”.
De ekkor előkerül a gyűrű, és a nő szinte elájul, és csak annyit tud kérdezni: „Ezt meg hol találtad meg?”. Hamarosan a férj ismét megkéri felesége kezét, aki másodszor is igennel felel.