KuriózumElrabolták, majd egy arany nyakláncért adták el. 16 év után találkozott édesanyjával

Elrabolták, majd egy arany nyakláncért adták el. 16 év után találkozott édesanyjával

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon és a Google Hírek-en!

Egy szépségversenyt nyert 20 éves lányt négyéves korában rabolták el szüleitől, és egy arany nyakláncért adták el a Moldovai Köztársaságban. Olga Romanovici-ot édesanyjától, Tamarától rabolta el egy roma csoport, majd továbbadták egy roma családnak a moldovai Soroca városába.

Olga Romanovici

A történethez hozzátartozik, hogy a lány vérszerinti édesanyja hagyta elvinni a lányát, ugyanis a felkínált javakért cserében magára hagyta a kislányt, és elment cigarettát vásárolni egy közeli boltban.

A lány most 16 év után találkozhatott biológiai családjával Fehéroroszországban. A Moldova Köztársaságban szépségversenyt nyert lányt az Interpol találta meg, és úgy nyilatkozott, hogy a nevelőszülei szeretetben nevelték, boldog gyerekkora volt, és a lehetőségeikhez képest mindent megadtak neki.

„Sírtam, hisz édesanyám nagyon beteg, alig él, inkább csak létezik. Az ő világában él, és én nem szeretném bántani” – mondta a lány.

Hozzátette: nincsenek ellenérzései azzal kapcsolatban, ami történt. Az anyám sok mindenen átment, nem ítélkezhetek. Nem hibás a történtekért, ez volt a sorsa. A lány most a biológiai testvéreivel is találkozni szeretne, akiket adoptáltak, mivel az anyjuk nem tudott gondoskodni nevelésükről.

Édesapjával még nem találkozott, akiről úgy tudni, hogy alkoholista, és a rendőrség egyelőre nem találja. A lány jelenleg Fehéroroszországban tartózkodik, míg nevelt szülei várják, hogy visszatérjen hozzájuk Sorocába.

Legfrissebb

Hirdetés

Aktuális kedvencek

Ez is tetszeni fog

Kapcsolódó cikkek