Sokan hajlamosak vagyunk a külső alapján megítélni valakit. Már előítéletesek vagyunk, ha valakinek a bőre más színű, ha másképp van felöltözve, ha másképp beszél. Egyszóval, ha más.
» 3 csillagjegy, akikre csak úgy árad a szerencse 2023 őszén
» A nő megváltoztatta a végrendeletét, miután megtudta, hogy a fia megcsalta a feleségét: „Azokat jutalmazza, akik megérdemlik”
» „A vőlegényem négyszer többet keres nálam, de nem hajlandó osztozni az anyagiakon”
» A férfi szerelme furcsán kezdett viselkedni, miután megszületett a gyerekük – ledöbbent, amikor megtudta az igazságot a nőről
Jon Henrik Fjällgren „nem öltözött az alkalomhoz illően”, amikor a svédországi Csillag születik műsor színpadára lépett, hogy megmutassa azt, milyen énekhang rejtőzik a torkában. A zsűrinek nem igazán tetszett az, ahogyan a fiatalember kinézett.
Azt mondták, hogy a ruházata nem igazán felel meg, ahhoz, hogy egy országos versenyen megjelenjen. A fiatal túltette magát a megjegyzésen, és elkezdett énekelni. A fiú egy olyan dalt adott elő, amit néhány éve elhunyt barátjának írt.
Jont három hónapos korában örökbe adták, így Kolumbiából Svédországba került, nem volt könnyű gyerekkora, hiszen kinézete miatt nem igazán fogadták el. Végül a dal annyira szíven ütötte a zsűrit, hogy annak ellenére, hogy nem értették, hogy mit énekel, egyszerűen nem tudtak mit kezdeni a könnyeikkel.
Az előadás végén mindenki állva tapsolt a fiúnak. Nézd meg a megható produkciót és ha neked is tetszett oszd meg barátaiddal is! (Ha nincs türelmed megnézni a videót elejétől a produkció 2:30-nál indul)
Forrás: Doily.hu