Élete legnagyobb tragédiáját éli át a brit X Factor egykori 28 éves versenyzője. Meghalt menyasszonya és 8 hónapos kisfiának édesanyja, Danielle az esküvőjük reggelén hunyt el.
Az énekes egy Instagram-bejegyzésben jelentette be szerelme elvesztését. Tom Mann egy képet osztott meg feleségéről és 8 hónapos kisfiáról, Bowieről. A férfi megrendülve emlékezett meg élete párjáról, aki egy csodás ajándékkal lepte meg: édesapává tette.
Tom és Danielle néhány hete tértek haza szardíniai nyaralásukról, és alig várták már, hogy oltár elé lépjenek és örök hűséget fogadjanak egymásnak. A 34 éves nő hirtelen halt meg, halálának oka egyelőre ismeretlen, egyetlen ismert egészségügyi problémája sem volt – írja a Daily Mail.
„El sem hiszem, hogy ezeket a szavakat írom, de drága Dani, a legjobb barátom, életem szerelme június 18-án, szombaton hajnalban meghalt. Amit életünk egyik legboldogabb napjának kellett volna lennie, visszafordíthatatlan gyásszá változott. Úgy érzem, mintha telesírtam volna egy óceánt” – fogalmazott Mann.
„Soha nem jutottunk el az oltárig, nem volt alkalmunk elmondani az eskünket, vagy eltáncolni a menyasszony és a vőlegény táncát, de tudom, hogy te voltál az egész világom, és a legjobb dolog, ami valaha velem történt. Örökké viselni fogom a jegygyűrűmet az irántad érzett feltétel nélküli szerelmem jelképeként” – írta a gyászoló férfi az Instagramon.

„Teljesen összetört a szívem, és próbálom feldolgozni a történteket, és őszintén szólva nem tudom, mit tegyek mostantól, de azt tudom, hogy erősnek kell lennem, és össze kell szednem magam a kisfiunkért. Szülőként nem fogok tudni hozzád hasonlítani, de megígérem, hogy mindent megteszek, hogy Bowie-t úgy neveljem, ahogy mindig is akartuk. Ígérem, tudni fogja, milyen csodálatos volt az édesanyja. Ígérem, hogy büszke leszel rám” – fogadta meg egykori szerelmének a 28 éves férfi.
„A legszebb ember. Hihetetlen lélek. Egy ilyen különleges embert veszítettünk el, és biztos vagyok benne, hogy a bőséges szeretet kiáradását fogjuk látni, ami ezt tükrözi. Megpróbálok békét találni a hozzászólásaitokban és üzenetekben, de most is gyászolok, és még nagyon-nagyon sokáig fogok gyászolni. Drága Dani, te vagy a legfényesebb fény minden szobában, az én világom csak sötétség nélküled. Örökké hiányozni fogsz” – folytatta a gyásztól lesújtott énekes.
Danielle és Tom 2015 óta voltak együtt. 2019 decemberében jelentették be, hogy eljegyezték egymást, miután az énekes egy londoni szórakozóhelyen megkérte a lány kezét. 2021 októberében megszületett a pár kisfia, akit Bowie Andrew-nak neveztek el.
Tom Mann futballedző volt, amikor 2014-ben részt vett az X-Faktorban. Egyedül jelentkezett a meghallgatásra, de a zsűri azonnal megalakította a Stereo Kicks nevű zenekart, amelyhez csatlakozott. A csapat az 5. helyen végzett a versenyen, de zenei útjuk alig egy évvel később véget ért.