Az ember legfontosabb célja az életben, hogy boldog és teljes életet éljen: megvalósítsa az álmait, és olyan életmódot folytasson, amiben minden számára fontos érték benne van. Gyerekkorban minden felhőtlen és szép, aztán a fiatalság bolondság, tartja a mondás – el kell követnünk a hibákat, hogy tanuljunk belőle. Azonban sokkal könnyebb dolgunk lenne, ha volna egy „kézikönyv”, amelynek alapján megtervezhetnénk a következő lépésünket…
Ahogy egyre haladunk előre az életben és közeledünk a negyedik, majd az ötödik „x” felé, úgy értékelődnek át bennünk a dolgok. Gyakrabban tekintünk vissza a múltra és szűrjük le annak következményeit a jelenünkre nézve.
Előjönnek a „bárcsak akkor másképp döntöttünk volna” gondolatok és társaik – most azonban a milleniálok (másnéven Y-generáció) egy csoportja összefogott, és a közösségi oldalak erejét kihasználva arra szeretnék figyelmeztetni a Z-generációt, hogy tanuljanak az ő hibáikból, és még időben gondolják át alaposabban a jövőjüket.
Az 1981 és 1996 között születteket tartják az emberiség reformereiként. Sokan úgy gondolnak rájuk, mint a nagy felforgató generációra, akik szembe mennek mindennel, ami megszokott és bejáratott.
Abban az időben születtek, amikor a számítógépek és a mobiltelefonok nem voltak elterjedve, így tulajdonképpen a digitális technológia fejlődésével együtt nőttek fel. Éppen ezért ők maguk is jól értenek a technológiához, de emlékeznek még az okostelefon előtti időkre – nem úgy, mint a Z-generációs fiatalok.
Ahol tart most a világ, a milleniálok úgy gondolják, meg kell osztaniuk a tudásukat az ifjabb generációkkal, hogy elkerülhetővé tegyék számukra a későbbi megbánásokat. Egy közülük feltette a Redditen a kérdést: „40 év felettiek, mik a legnagyobb megbánásaitok? Szerettetek volna más munkát vagy karriert? Bárcsak máshogyan tettetek volna valamit?” – erre érkezett rekordszámú hozzászólás, amiből az új generációk akár táplálkozhatnak is, ha úgy szeretnék….
„Bárcsak többet spóroltam volna, és azt fiatalabb korban kezdtem volna el. Bárcsak jobban vigyáztam volna a testemre, a fogaimra, a hallásomra, stb” – írta az egyik felhasználó.
„Féltem az orvosoktól, és nem mentem időben diagnózisra” – vallotta be egy másik.
„Fiúk, barátok és a szerelem prioritássá tétele. Holott nem ez a prioritás. Sokkal előrébb lennék, ha soha nem lett volna kapcsolatom. Nincs szükségünk partnerre. Ez a legnagyobb hazugság, amit valaha mondtak. Borzasztó mellékhatásai vannak” – állítja egy harmadik.
„Őszintén szólva, sokkal korábban kellett volna terápiára mennem. Nem jöttem rá, hogy szükségem van rá, amíg a 40-es éveim végén nem jártam” – döbbent rá egy negyedik.
„32 éves vagyok, és kezdek aggódni amiatt, hogy túlságosan elkényelmesedtem a munkámban. Többet kellene próbálkoznom, hogy szakértő legyek a területemen, de nehéz megtalálni a motivációt” – váltott témát egy ötödik.
„Ezzel vigyázz. A 30-as éveim nagy részét azzal töltöttem, hogy túlságosan próbáltam jó lenni a munkámban, és megszállott voltam, és ha visszatekintek az időre, amit ezzel pazaroltam el, tele vagyok megbánással. A munkahelyek nem törődnek veled. Bárcsak jobban élveztem volna az életemet. A munkát az életem középpontjává tettem” – világította meg az érem másik oldalát egy hatodik.
„52 éves nőként azt mondhatom, hogy nincs megbánásom, mert elfogadtam, hogy borzalmas döntéseket hoztam téves hiedelmek és értékek alapján. Különbség van a megbánás és a hibák vagy kudarcok között. A különbség az, hogy ha tanulsz belőlük és fejlődsz, hogyan lehetne megbánás? Szeretem az egész emberi tapasztalatomat. A jót és a rosszat is – mind szükséges. Könnyű? Nem. Megéri vállalni a felelősséget és együttérző, szerető emberré válni? Felbecsülhetetlen!” – summázta egy hetedik.
Ezek mind bölcs szavak, de egy dolog biztos: az utunk, melyet be kell járnunk ebben a földi életben, egyedi. Ezért minden döntés, amelyet meghozunk, okkal történik – ha bízunk abban, hogy a jó irányban haladunk, minden lecke egy gyöngyszem lesz azon a bizonyos füzéren, amit Életnek nevezünk.
