Egymás mellé “csomagolják” ikergyermekeit! Ami ezután történik, azt egyhamar nem felejtjük el, zseniális videó és képek!
» 3 csillagjegy, akikre csak úgy árad a szerencse 2023 őszén
» A nő megváltoztatta a végrendeletét, miután megtudta, hogy a fia megcsalta a feleségét: „Azokat jutalmazza, akik megérdemlik”
» „A vőlegényem négyszer többet keres nálam, de nem hajlandó osztozni az anyagiakon”
» A férfi szerelme furcsán kezdett viselkedni, miután megszületett a gyerekük – ledöbbent, amikor megtudta az igazságot a nőről
A büszke szülők, Noor és Layla, úgy döntöttek, hogy rendhagyó módon ünneplik meg a két kis iker hercegnőjük világrajöttét. A New York-i származású, jelenleg Kaliforniában élő Ana Brandt babafotóst kérték fel arra, hogy készítsen a kislányokról olyan fényképeket, amiket a családi albumba büszkén betehetnek.
A felvételek egyszerűen zseniálisan lettek, amelyeket megnézhetünk, ha elindítjuk az alábbi videót. Itt nemcsak a kész alkotásokra vethetünk pillantást, hanem a kulisszák mögé is bepillanthatunk.
A lányok fantasztikus bébimodellek voltak, semmi baj nem volt velük, békésen szunyokáltak, míg a stáb beöltöztette őket, puha, szőrmés párnákra, kosárba helyezve kis, puha testüket.
A végén pedig a tündéri családról is készül egy közös kép. Bámulatosan szépek!