Két lány barátságáról lesz szó a következőkben, akik közösen béreltek egy kis lakást. Egyikük azonban tüdőgyulladást kapott, de ekkor még ezt a betegséget nem lehetett hatékonyan kezelni, ugyanis nem találták fel az életmentő orvosságot. A doktorok sem adtak sok esélyt neki, de a barátnője nem adta fel a reményt, és hitt abban, hogy a lány felépülhet.
A beteg lány legtöbbször az ablak előtt ült, és egyik nap észrevette a lakásuk melletti falon a felfutó repkényt. Eljött az ősz, de a lány állapota nem javult. Akkor ötlött a fejébe a repkény, amit Isten üzenetének tekintett, és közölte a barátnőjével, hogy mikor az utolsó levél is lehull a kúszónövényről, őt már nem fogja életben találni. Mindennap a hulló leveleket számolta, ahogy azok fogyatkoztak, a lány életkedve is egyre alább és alább hagyott. A barátnője sok mindennel próbálkozott, de nem sikerült visszaadni a reményt, és az életkedvét beteg társának.
A lakóépület földszintjén élt egy idős és szegény öregember, aki festeni szokott, akárcsak a haldokló lány. A barátnője egyik délután felhívta az idős festőt, hogy hátha tudna segíteni beteg pártfogoltján, és festhetnének is közösen. Végül összebarátkozott a két művészlélek, sokat nem beszéltek, de a tüdőgyulladásos lány élvezte a bácsi társaságát. Teltek a napok, s odakint az idő egyre komorabb, csúnyább lett, erősen fújt a szél, és a repkényen már csak egy levél maradt. A lányok ijedten figyelték a következő reggel az utolsó levelet. Nem szóltak egy szót sem, de tudták, hogy már nincs sok idő hátra.
Nagy volt a csodálkozás, mikor egy éjszakai heves vihar után, másnap még mindig ott volt az az egy árva levélke. És ekkor visszatért a remény a beteg lányba!
Aznap délelőtt az öregembert viszont holtan találták, összefestékezett ruhában. Az egészséges lány ezután lement a falhoz, és azt vette észre, hogy bármennyire is vadul fújt a szél, a levél meg sem mozdult.
Dalai Láma: „Tibetben létezik egy mondás: A szerencsétlenségből erőt kell meríteni. Függetlenül attól, hogy milyen akadályokba ütközünk, milyen nehézségekkel kell szembenéznünk, az igazi katasztrófa az, ha elveszítjük a reményt.”
