Egy nő, aki korábban drogfüggő volt, megosztotta hihetetlen átalakulásának történetét, hogy bátorítsa a szenvedélybetegségekkel küzdőket, és azt az üzenetet közvetítse, hogy mindenki képes rá, ha elszánja magát.

Egy nő megosztotta hihetetlen átalakulásának történetét - drogfüggő volt, de leszokott és elvégezte az egyetemet

Ginny Burton már 9 éve leszokott, miután egész addigi életében kábítószer-függőséggel küzdött. 2012-ben szokott le, és nemrég végzett a Washingtoni Egyetemen.

A háromgyerekes édesanya júniusban szerezte meg a diplomát politikatudományból, de már májusban megosztotta a végzős ünnepségen készült képét egy 2005-ben készült rendőrségi fotó mellett, hogy látható legyen a különbség. Akkoriban függősége legrosszabb szakaszában volt.

Burton, aki most 48 éves, azt mondja, hogy heroin- és kokainfüggő volt, és a két fotóján jól látható a hatalmas kontraszt, az, hogy milyen messzire sikerült eljutnia az elmúlt években.

Az anyja már 7 éves korában megismertette a kábítószerekkel, és 15 évesen már crackfüggő volt. Hétgyerekes családban nőtt fel, és a kábítószerek menekülést jelentettek a valóságtól, de egyre inkább kezdett az anyjára hasonlítani, amit pedig egyáltalán nem akart.

Ginny Burton gyerekkorában arról álmodott, hogy ügyvéd lesz, de a 6. osztály elvégzése után egy időre abba kellett hagynia az iskolát. A 7. és a 8. osztályban sem járt következetesen iskolába, és 9. osztályban végleg otthagyta az iskolát.

A 20-as éveiben többször is letartóztatták, és az első börtönbüntetése alatt egy időre leszokott és másfél évig tiszta volt, de aztán a második börtönbüntetése után visszaesett. Miután a nagymamája, aki segített felnevelni őt, és az anyja meghaltak, feleségül ment egy férfihoz, aki bántalmazta őt.

Ismét börtönbe került, és mivel nem volt pénze az óvadékra, újabb 6 hónapot töltött ott, és mivel ezáltal újabb elvonókúrára kényszerült, volt ideje dolgozni önmagán. Elkezdett pozitív szavakat összeírni magáról és naponta többször hangosan is megerősítette ezeket az állításokat. Ezután már képes volt tükörbe nézni, és kijelenteni, hogy szereti önmagát, és az elmúlt 9 évben nem is hagyott fel ezzel a gyakorlattal.

Sikerült megváltoztatnia az életét azáltal, hogy különböző pozitív tevékenységekbe fogott, például biciklizni, túrázni kezdett. Ő és 15 éves lánya Rochesterből San Diegóba költöztek, ahol új munkahelyet is szerzett. Másik két gyereke már felnőtt, 28 illetve 29 évesek. Burton aktívan részt vesz a Narcotics Anonymous programban, és támogatja azokat a nőket, akik megpróbálnak leszokni.

Számára nagyon fontos, hogy hasonló ambíciókkal rendelkező emberek közelében legyen, és részt vegyen az elvonó programokban. A közösségi média segítségével megosztja tapasztalatait és problémáit, amelyekkel még 9 év után is szembesül, hogy minden olyan ismerősét támogassa, aki szenvedélybetegséggel küzd.

Májusban közzétett egy bejegyzést a Facebookon, ami nagyon népszerűvé vált a közösségi oldalon: „Ne értékeld alul magadat. Nem tudod, mit hozhat a holnap, ezért érdemes ma elkezdeni” – írta.

„Azt akarom, hogy lássák, hogy nem számít, hány évesek vagyunk, bármikor hozhatunk új döntéseket. De ez persze még nem azt jelenti, hogy nem lesz nehéz” – tette hozzá Burton.

„Kifejezetten azért osztottam meg ezeket a képeket, hogy megmutassam a kontrasztot, és azt mondjam, nem számít, honnan jöttél, mit tettél, milyen az életed és hány éves vagy: meg tudod csinálni!” – írta.

Ha érdekelnek további cikkeink, csatlakozz a Filantropikusok csoportunkhoz! , vagy kövess minket a Pinteresten, vagy iratkozz fel a hírlevelünkre.